„Hangoljon vissza ránk és maradjunk együtt” – Ezt nézhettük az MTV-n a 90-es években (2)

1997 után kétségbeesett hangulatban, húzónevek nélkül maradt a közszolgálati tévé. De azért próbálkozott.

Korábban, a kilencvenes évek első felét felidézően szó esett a rendszerváltással egyidőben megjelenő, „nyugatról” érkező sorozatokról, vetélkedőkről és nemzetközi versenyről is. Ezekhez képest is nagyobb változást hoz a kilencvenes évek második fele, ami már nézettségi versenyt és komoly harcot hoz (a reklámozókért).

A kilencvenes évek tévés világa

1997-ben minden megváltozott. Amiről addig azt gondoltuk, hogy „na ez a csúcstechnika” , meg hogy „hú, ez de jó műsor” , ezután már gagyinak, és unalmasnak tartottuk. Ezzel a Magyar Televízió teljes műsorstruktúrája elavulttá vált és a két, országosan fogható kereskedelmi tévé, amiben csak lehet, mindenben megreformálta az addig megszokott esti programok menetrendjét.

Az RTL klub és a TV2 rengeteg újdonsága mellett az MTV még egy komoly gonddal szembesült. Kollégáinak döntő része – vagy meggyőződésből, vagy pedig puszta kíváncsiságból – eltávozott valamelyik kereskedelmi tévéhez, így teljes átszervezésekre volt szükség műsorainak jó részénél. Most pedig nézzük, hogy próbálkozott az újjáalakult közszolgálat visszahangolni nézőit az 1-es programra.

Zsákbamacska

Még a kereskedelmi tévék indulása előtt, 1995-ben indult a Zsákbamacska a köztévén, Rózsa György vezetésével. Az ismert tévés legújabb műsorában nem igazán tett fel művelődésre alkalmas kérdéseket, csak többnyire annyit, hogy az adott játékos melyik ajtót nyissa ki az öt közül - amit aztán a közönség is igyekezett helyette megmondani olyan ricsaj közepette, hogy az ember könnyen érezhette magát egy piacon, mint egy tévéműsorban.

A vetélkedő tulajdonképpen a mai gameshowknak felelt meg akkor is, amelyben nem a tudás, hanem inkább a szerencse játszotta a főszerepet.

Egy részlet a Zsákbamacskából

Ha a játékos kitalálta, hogy az adott ajtó mögött mi van, nyert. Ha pedig nem, akkor kapott egy társast. Szép ajándék, nem?

Rózsa György egyébként azon MTV-sek közé tartozott, aki mindvégig hűséges maradt anyacsatornájához. Sőt, amellett, hogy visszautasította a TV2 gigamega ajánlatát, ő lett az MTV szórakoztató műsorokért felelős főszerkesztője, és ezzel pedig az addigi népszerűségére is rá tudott egy lapáttal tenni, mivel a sok elpártolt kolléga miatt többször találkozhatott vele a kedves néző, aki az 1-esre kapcsolt.

1997 – a megújulás (?) éve

Negyven és fél év után, 1997 októberétől új korszak indult a magyar televíziózásban. Megjelent előbb a TV2, aztán az RTL, és emiatt az MTV1 is megújult.

Az új arculat és logó 1997-től

Legalábbis próbálkoztak. Új arculat, a logó ezúttal már a jobb felső sarokban, de drasztikus változás nem volt. Ennek pedig meg is lett a következménye. Csak néhány név, akik nélkül az MTV 1-es programja megpróbálta felvenni a versenyt a kereskedelmiekkel:

  • Baló György (TV3)
  • Hardy Mihály (TV3)
  • Obersovszky Péter (TV2)
  • Pálffy István (TV2)
  • Stahl Judit (TV2)
  • Jakupcsek Gabriella (TV2)
  • Albert Györgyi (TV2)
  • Szellő István (RTL klub)
  • Farkas Beatrix (RTL klub)
  • Sugár Ágnes (TV2)
  • Radványi Dorottya (TV2)
  • Sváby András (TV2)
  • Vécsey Mihály (TV2)
  • Friderikusz Sándor (RTL, később TV2)
  • Frei Tamás (RTL klub)
  • Gálvölgyi János (RTL klub, 1998-tól)
  • És a sor még hosszan folytatható lenne. A megcsonkult műsorvezetői gárda ezután átszerveződött. A Híradó esti, fél nyolcas kiadását a Riporter Kerestetik fiatal nyertese, Barabás Éva vezette, Bényi Ildikó pedig a visszatérő Önök kérték háziasszonya lett.

    Elindult a Lottóshow is, ami a korábbi, néhány perces sorsolásokat váltotta fel. Ezt a műsort úgy sikerült feldobni, hogy a számok kisorsolása mellett volt stúdiójáték, meghívtak zenekarokat és voltak színes produkciók is. A házigazda előbb Palik László volt, később viszont már Bálint Antónia lett a műsor háziasszonya, amely abban a formában 2001-ig működött.

    Lottóshow Palik László vezetésével

    A megújult műsorok sorára értünk ezzel. A kevés belefektetett energia és a hátrányból indulásnak aztán meglett a következménye. Az MTV 1-es programja az 1997-es, 50%-os átlagnézettségének összesen felét tudta megtartani 1998-ra (23%), ami egészen 2002-ig folyamatosan esett. Épp ezért nem is véletlen, hogy fél évvel a kertévék indulása után már így kampányolt az MTV:

    "Hangoljon vissza ránk és maradjunk együtt! Több mint negyven éve már, hogy a magyar televízió műsora életünk részévé vált!"

    A kétségbeesett kiáltások egyike a 1-es programtól

    A kiáltás sikertelen volt, de akadt azért kivétel.

    Esti Showder

    Friderikusz RTL-hez távozása után az MTV-nek kapóra jött egy fiatal producer, Kovács Kristóf (a bemondó Kovács P. József fia) megkeresése. A teljesen amerikai mintára épülő late-night showval a köztévé előtt kereste a producer az RTL-t és a TV2-t is, de nekik nem kellett az újfajta show. Így hát egyetlen próbaadással sikerült meggyőzni az MTV-t, akik leszerződtették a Fábry Sándor vezette showt, aki a Showderrel minimális mértékben helyrehozta az M1 nézettségét.

    Esti showder még az MTV-ről

    Igen ám, csakhogy az MTV elégtétele nem sikerült. Az egy évre megvásárolt jogok alatt hamar jött a nagy siker, csakhogy a közszolgálat nem volt hajlandó tovább fizetni a műsorért, mondván, majd ezt is viszi a két nagy.

    "30 milliós tartozást halmozott fel az MTV, és megzsarolt azzal informálisan, hogy ha elmegyünk, ezt a pénzt sosem látjuk többé. Gordiuszi csomó volt ez: ha maradunk, éhen halunk, ha megyünk, akkor sem tudjuk a továbbiakat finanszírozni" – mondta Kovács Kristóf egy korábbi Origo-interjúban .

    Ezután nem maradt más, minthogy az RTL 30 milliót leperkált a sugárzási jogokért, akiknek kapóra jött Fábry, mert Friderikusz előtte távozott botrányosan a csatornától (erről később még lesz szó).

    Az első RTL-es adás, még a régi stúdióból

    Ezzel pedig megint a közszolgálati televízió húzta a rövidebbet. Arról nem is beszélve, hogy két éven belül leszámoltak több, korábban sikeres műsorukkal is.

    A Szomszédok 1999 decemberében köszönt el, a Nap-kelte túl balos volt az első Orbán-kormánynak, és helyette indítottak egy Ma Reggel c. műsort, amit a későbbi Hír TV-s alapítók vezettek, felváltva. A lightos propagandatévévé alakuló köztévére pedig egyre kevesebb volt az igény, így hiába volt minden megújulási kísérlet, a közszolgálat elvesztette utolsónak tűnő csatáját.

    Legközelebb a TV2 induló programja lesz terítéken, amely szintén tartogat érdekes történeteket, bukásokat illetve sikereket szép számmal.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

    Kérjük válasszon:

    Kultúra