Napi cuki: kis cipellőket adnak a vakvezető kutyákra, hogy ne égjen meg a tappancsuk

Mert a forró beton nagyon csúnya sérüléseket ejthet rajtuk.

A kutyájukkal aktívan közlekedő gazdák figyelmét szeretnénk felhívni a forró beton veszélyeire. Ha tehetik, adjanak a kutyáikra cipőt, mert a felforrósodott felületek veszélyesek, megégetik a kutya talpát – hívta fel a figyelmet erre a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola.

A tartós hőségriadó miatt ugyanis most minden kutyás gazdának fontosak ezek a gondolatok.

Serpa cipellőkben
Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

„Amikor délutánra már a hőség kibírhatatlan, a nap pedig egész nap folyamatosan süt, a járdák, úttestek, villamossínek eszméletlen forróvá válnak. Egyébként én ezt a kezemmel szoktam ellenőrizni. Lehajolok, megfogom a betont és elszörnyedek. Ha tehetitek, mindenképp adjatok kutyusotokra cipőcskét, mert például egy lámpás kereszteződésnél a várakozás okozhat nagyon kellemetlen perceket, főleg ha megég a kutyus talpa. Az a kutyusnak is rossz, és nektek is” – mondta Prepszl Tamás, aki Pixellel nap mint nap együtt közlekedik Budapesten.

Prepszl Tamás és Pixel
Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

A kutyacipőzést is tanulni kell

Persze a kutyacipők használatát tanulnia kell a látássérült gazdiknak is, a kezdőknek akár 8-10 percig tarthat feltenni őket, ezért érdemes belekalkulálni az indulási időbe.

„Jó sok türelem és idő kell hozzá, meg finom jutalomfalat és motivációs séta” – mondja Kállai Antónia, Iram gazdája.

Kállai Antónia és Iram
Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

Egy kezdő kutyacipőst így biztatott Varga Nóra, Dani gazdája:

„Az első időkben még biztosan több idő lesz, mert te is rutintalan vagy, és a kutyának is szokatlan a helyzet. De ahogy egyre gyakorlottabbak lesztek, egyre ügyesebben és gyorsabban fog menni. Mi kilenc éve cipőzünk, és egy-másfél perc alatt megvagyunk. Lefektetem a Danit, és úgy adom rá a cipőcskéket. Fontos, hogy jól húzd meg, hogy ne hagyja el őket a kutyus.”

Dani
Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

Hol kapható?

Kutyacipő vásárolható a nagyobb kutyás áruházakban, akár netes rendeléssel is. Ára pár ezer forint.

És még valami a cipős kutyák járásáról…

„Parfé is kapott cipőket, de fura volt neki, úgy lépegetett benne, mint ha magas sarkú lenne rajta. Viszont nem égette a mancsát a beton” – mondta a székesfehérvári Bodnár Attila.

Bodnár Attila és Parfé
Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

„Ha többet sétál benne, megszokja és fel sem fog tűnni neki” – tette hozzá a jászberényi Horváth Szindi, Milka gazdája.

Horváth Szindi és Milka
Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

Az alapítvány tapasztalatai szerint a vakvezető kutyával közlekedő látássérült emberek nagyon aktív életet élnek, hiszen kutyáik segítségével megnyílik előttük a világ.

Sokan dolgoznak, tanulnak közülük, és mivel vakvezető kutyáik nemcsak a közlekedésben segítenek, hanem társként is, ezért nagyon vigyáznak rájuk. Ennek a törődésnek az eredménye ez a felhívás is.
Serpa cipellőkben
Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek