Leugrana autóval a Balatonhoz? Akkor készüljön fel arra, hogy ott nem fog tudni megtankolni!

Szakértők szerint kritikus lehet a következő 1-2 hét, és a Balatonnál majdnem esélytelen lesz üzemanyaghoz jutni.

A lakossági tulajdonban lévő, magyar rendszámú járműveket és mezőgazdasági gépeket, valamint a taxisokat kivéve szombattól mindenki számára piaci áras tankolás, a szakértők szerint azonban a legjobb az lenne, ha teljesen kivezetnék az üzemanyag hatósági árát.

Vissza kellene ugyanis fogni a keresletet, mivel augusztusban a Mol történetének eddigi legnagyobb karbantartása kezdődik, ami két hónapon át tart, több ezren dolgoznak rajta - mondta az RTL Klubnak nyilatkozva Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője. Az így kieső mennyiséget úgy próbálják pótolni, hogy ebben az időszakban a magyar stratégiai készletből látják el a kutakat. Ugyanakkor ebből a készletből csak a nagyok fognak kapni, a kisebb benzinkutak nem - tette hozzá.

„A következő egy-két hét kritikus lesz” – fogalmazott a szakértő, és azt is megjegyezte, hogy ezekben a napokban a Balatonnál nagyon nehéz lesz tankolni, a turisták miatt nagy az üzemanyaghiány, sokan Veszprémbe járnak be tankolni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek