Hétfőn este megjelent a Magyar Közlönyben a 353/2022. számú, „Egyes intézmények veszélyhelyzeti működéséről” szóló kormányrendelet, amely hivatalosan is szabályozza, hogy melyek azok az intézmények, amelyek
helyiségeiben, tereiben a fűtés útján biztosított léghőmérséklet a 18 Celsius-fokot nem haladhatja meg.
Azaz – a mi értelmezésünkben – a rendelet nemcsak a gázfűtéses, hanem a villany és távfűtéses, sőt a megújuló energiával fűtött épületekre is érvényes.
Mindenekelőtt fontos hangsúlyozni, hogy a rendelet nem vonatkozik:
- az egészségügyi intézményekre,
- a bentlakásos ellátást nyújtó szociális intézményekre,
- a gyermekvédelmi intézményekre, valamint
- a bölcsődei ellátást nyújtó intézményekre.
És akikre vonatkozik:
- a) a Kormány, illetve a Kormány tagja irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv,
- b) az a) pontban megjelölt költségvetési szerv irányítása, felügyelete alatt vagy fenntartásában álló, az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv,
- c) a Magyar Nemzeti Bank, valamint a Magyar Nemzeti Banknak a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szerinti többségi befolyása alatt álló gazdasági társaság kivételével azon gazdasági társaság, amely felett az állam a Ptk. 8:2. §-a szerinti többségi befolyással vagy közvetett befolyással rendelkezik és
- az a) vagy b) pont szerinti költségvetési szerv, vagy az államnak a Ptk. 8:2. §-a szerinti többségi befolyása vagy közvetett befolyása alá tartozó gazdasági társaság tulajdonosi joggyakorlásában áll.
A rendelet külön foglalkozik az uszodákkal, ahol 18 foknál magasabb hőmérséklet is lehet.
A rendelet azt is kimondja, hogy a fűtés útján biztosított léghőmérsékletnek – a fenntartótól, illetve a tulajdonostól függetlenül – legalább a 18 Celsius-fokot el kell érnie a köznevelési és a szakképző intézményekben, de azt nem szabályozza, hogy mennyivel legyen felette,
Ugyanakkor olyan köznevelési intézményben, amelynek épületében 14. életévüket be nem töltött gyermekek gondozása, nevelése, illetve oktatása zajlik, a fűtés útján biztosított léghőmérsékletnek legalább a 20 Celsius-fokot el kell érnie.
A köznevelési intézmény fenntartója, illetve a szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény esetében a kancellár határozza meg a hőmérsékletet.
A jogalkotók frappáns választ adtak azoknak, akik eddig a munkavédelmi szabályokat emlegették. A rendelet ugyanis egyszerűen hatályon kívül helyezi egy korábbi rendelet bizonyos bekezdéseit, amelyek a hideg munkahelyekről szólnak.
Ezek közül a legfontosabb, hogy ennek a táblázatnak október 1-től nem érvényes a második oszlopa.
Legalább ennyire fontos az a másik, szintén a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet, amely törvényi hátteret ad annak, hogy radikálisan csökkenjen a gázfogyasztás Magyarországon. Az „Egyes intézmények földgázfelhasználásának szabályozásáról” című jogszabály a fent említett, kormányhoz tartozó intézményeket és cégeket arra kötelezi, hogy tájékoztassák a földgázkereskedőket arról, hogy:
a megkötendő vagy megkötött hatályos földgáz-kereskedelmi szerződésben foglaltaktól eltérően a minimális földgáz-mennyiség a szerződött földgáz-mennyiség 75%-a, kivéve, ha a földgáz-kereskedelmi szerződés ennél kisebb minimális földgáz-mennyiséget állapít meg.
A jogszabály kimondja azt is, hogy a gázkereskedőknek ezt el kell fogadniuk.