Komoly üldözés volt Pápán, a nő egy gödörbe bújt, a férfi egy fa tövébe

Kábítószer állt a háttérben.

A pápai rendőrök őrizetbe vettek egy 28 éves helyi férfit és kezdeményezték a letartóztatását - írja a Police.hu.

Ami a részleteket illeti: a rendőrök csütörtökön este 22 óra 40 perckor Pápán akartak megállítani egy személygépkocsit.

A férfi, ahogy észlelte az egyenruhásokat, a gázra lépett és gyorsan továbbhajtott. A rendőrök utánamentek.

A menekülő sofőr Pápa külterületén egy földes útra fordult, majd megállt az autójával. Utasával együtt kiugrott a járműből és mindketten befutottak az erdőbe.

A rendőrök pár perccel később megtalálták a 48 éves gyömörei nőt, aki egy szélesebb gödörben próbált elrejtőzni, míg a 28 éves társa egy fa tövében akart elbújni.

A férfi közben próbálta az avarban elrejteni irattartóját, melyből kábítószergyanús fehér por került elő.

Police.hu

Mindkét személy már a helyszínen elismerte, hogy az intézkedés előtt fogyasztottak kábítószert.

A rendőrök ezt követően elfogták, előállították és a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták őket.

Mindkettejük ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozás, továbbá a férfi ellen járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény elkövetése miatt is tettek büntetőfeljelentést.

A Pápai Rendőrkapitányság munkatársai a 28 éves elkövetőt őrizetbe vették, és kezdeményezték, hogy az illetékes ügyészség tegyen indítványt a letartóztatására.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek