10 milliárd euróval költ többet gázra az idén az ország, mint tavaly

302 beruházást függesztett fel a kormány az idén - jelentette be Lázár János építési és beruházási miniszter.

Magyarország gázköltsége 2021-ben 7 milliárd euró volt, az idén 17 milliárd euró, vagyis 10 milliárd euró fejlesztésre szánt összeget kellett a gázra átcsoportosítani - jelentette be Lázár János építési és beruházási miniszter.

Mint mondta, eddig 302 beruházást függesztett fel a kormány az idén, 2140 milliárd forint értékben. Vas megyében például nem újítják fel a megyeházát , és nem épül meg egyelőre a szombathelyi északkeleti elkerülő és a Szombathely és Kőszeg közti gyorsforgalmi sem.

A miniszter hozzátette, a jövőben alapvetően megváltozik a fejlesztéspolitika, számára ugyanis a vidék az első, a vidéki beruházásokat, építkezéseket, közlekedési fejlesztéseket fogják támogatni.

Ennek érdekében két törvénycsomag előkészítése zajlik, ami teljesen átrendezi a magyar gazdaság rendkívül sérülékeny építőipari szeletét, amely 400 ezer embernek ad munkát - mondta Lázár János.

Bejelentette, hogy bevezetik az összevont közlekedési megyebérleteket. Indoklásul azt mondta: Budapesten és agglomerációjában havi 9500 forintos bérlettel 40-45 ezer járatot lehet igénybe venni, ugyanennyi pénz például Hajdú-Biharban tíz kilométer megtételére elég.

Megemlített néhány konkrét, előnyt élvező fejlesztési tervet. Például a Budapest-Belgrád vasútvonal építését, a V0-ás déli körvasút megépítését, a teljes HÉV-rendszer megújítását, a Budapest-Kolozsvár közötti gyorsvasutat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet