Padlón a költségvetés: soha nem volt még ilyen magas február végén a deficit

A Pénzügyminisztérium legfrissebb adatai szerint február végén már 1525 milliárd forint volt az államháztartás hiánya, ami az egész évre tervezett összeg 44 százaléka. Soha nem volt még ilyen magas február végén a deficit: az eddigi rekord 560 milliárd forint volt, 2011-ben.

A számok mögé nézve azt látni, hogy mind a bevételi, mind a kiadási oldalon gondok vannak: első ránézésre a bevételek ugyan jelentősen nőttek, hisz a tavalyi 4630 milliárd forinttal szemben az idén 5363 milliárd forint folyt be – írja a Népszava .

Ez látszólag pozitívum, ám tavaly a kormány visszautalt 600-700 milliárd forint szja-t a választások előtt, ha ezzel korrigáljuk a tavalyi adatokat, akkor az derül ki, hogy gyakorlatilag egy fillérrel nem nőttek a bevételek. Ez pedig egyértelmű jele annak, hogy a recesszió megütötte a magyar gazdaságot, a növekedés leállt és akkor még nem beszéltünk arról, hogy a 25 százalék feletti infláció a bevételek reálértékét rombolja.

Az 1525 milliárd forintból közel 560 milliárd forintot magyaráznak a rezsitámogatásokkal kapcsolatos kiadások, ami nem a Pénzügyminisztérium beszámolójából, hanem a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatokból derül ki. Vagyis, ahogy várható volt, idén a költségvetés kiadási oldalára hatalmas nyomást fejt ki „rezsicsökkentés megvédése” .

Jó hír, hogy most még a tavaly méregdrágán, 350 eurós áron betárolt gázzal fűtött az ország, most ugyanez az ár 40 euró közelében van, vagyis az év második felében a jelenlegihez képest jelentősen kevesebbet kell a költségvetésnek energia-ártámogatásra fordítania és javulhat az egyenleg.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek