Harmadszorra is megadta az engedélyt a Fertő tavi beruházásnak a kormányhivatal

Nem adják fel.

Harmadjára is megadta a környezetvédelmi engedélyt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal a Fertő tavi beruházáshoz. Pedig már két alkalommal – a Greenpeace és helyi civilek beadványa nyomán – a bíróság elkaszálta a kormányhivatal engedélyeit, másodjára tavaly szeptemberben, a többi között azért, mert komolytalan, rövid határidőkkel adták ki az engedélyt.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Ehhez képest most a kormányhivatal ismét néhány hét után jutott arra, hogy a Natura-2000-es védelem alá eső tópart 77 hektárján százszemélyes szálloda, óriásparkoló, óriáskikötő és 26 házas apartman épüljön.

Míg az eddigi pereket a Greenpeace közösen vitte a Fertő Tó Barátai Egyesülettel, most az eddigi tiltakozások főszereplőjének számító civil szervezet egyedül támadta meg a bíróságon az újabb – immáron harmadik – környezetvédelmi engedélyt.

Major Gyula egyesületi elnök a Népszavának elmondta: ezúttal is a Győri Törvényszék fogja tárgyalni a Fertő tavi beruházás ügyét, de egyelőre nem tűztek ki tárgyalást.

Major Gyula aggasztónak nevezte, hogy nem lehet kitalálni, mi a kormány szándéka, mivel egymásnak ellentmondanak a kormányhivatal által ismét kiadott környezetvédelmi engedély és a Fertő tó partjára időközben újra kiírt közbeszerzés adatai.

A Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium tavaly novemberben írt ki új közbeszerzést a Fertő tavi beruházásra, amelynek a mellékletéből a korábbinál – illetve a kormányhivatal legújabb engedélyében foglaltnál – jelentősen visszafogottabb beruházás képe sejlik fel.

Így az eddigi 77 hektárral szemben csak 47 hektáros lenne a vízitelep, jóval kevesebb épülettel. A fejlesztést két ütemre tagolnák, az első ütemből kikerült például a tóparti, 100 személyes szálloda ötlete, helyette a második ütemben, távlati lehetőségként számolna az építtető szállodával – írja a l

ap.
Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet