Bajban voltak a mentősök, mert nem bírták el a 170 kilós beteget, de megoldották

A hét elején történt Pest megyében.

Egy 60 év körüli, Pest megyei férfihez riasztották a mentőket még a hét elején, mert nehezen kapott levegőt – írja Facebook-bejegyzésében az Országos Mentőszolgálat.

Problémamegoldásból jeles
Országos Mentőszolgálat

A mentők perceken belül helyszínre értek és emelt szintű ellátásban részesítették a csaknem 170 kilós beteget, akit ezután kórházba szerettek volna szállítani. Csakhogy a beteg biztonságos mozgatáshoz az életmentők nem voltak elegen. Ekkor mentőtiszt bajtársnőnk kreatív megoldást talált a probléma gyors megoldására.

Emlékezett, hogy egy fitnesz teremmel szemben parkoltak a mentővel, ahova leszaladt és elmondta, hogy két markos legény segítségére lenne gyorsan szükség. A jó szándékú gyúrósok azonnal egy emberként hagyták félbe az edzést és csapatostól siettek a mentők segítségére.

A művelet olyan jól sikerült, hogy végül nem csak a hordágyon rögzített beteget hozták le óvatosan a negyedik emeletről, de még a táskákat és a műszereket sem engedték a mentőknek levinni.

A mentők állapotban szállították kórházba a beteget.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek