Balog Zoltán: a kegyelmi kérvényt nem én nyújtottam be, nem én terjesztettem fel

Alaptalan vádaskodásokra nem hajlandó válaszolni, ezt írta egy körlevélben.

A Telex birtokába jutott egy körlevél, amit Balog Zoltán református püspök, egykori emberierőforrás-miniszter küldött a lelkipásztor és presbiter testvéreinek 2024. február 12-én, hétfőn.

Kedves Lelkipásztor és Presbiter Testvérek!

Azért szólítalak meg Titeket levelemben, mert Nektek szeretnék számot adni, mert mi hordozzuk a felelősséget egyházunkért. Azokra a médiából jövő alaptalan vádaskodásokra és híresztelésekre, amelyek rajtam, mint a Zsinat lelkészi elnökén keresztül egyházunkat, annak zsinati testületét is be akarják mocskolni, a visszautasításon túl nem fogok válaszolni. De előttetek kész vagyok megállni. Bízzatok a lelkipásztori találkozások lehetőségében, legyetek türelmesek, és imádkozzatok!

A személyes támadás legalantasabb részeire talán nem érdemes szót vesztegetni.

Az természetesen mindenki által tudható, hogy 15 ismert közéleti, tudományos, egyházi és a kultúrát alakító személlyel együtt tagja vagyok a Köztársasági Elnök tanácsadó testületének. Az is természetes, hogy ebben a minőségemben nem egyházunkat képviselem. Akár tévedtem, akár nem, amikor megbízóm kérésére bármilyen ügyben állást foglaltam, az kizárólag rá tartozik. Elnök asszony a nyilvánosság előtt elmondta, amit szükségesnek tartott. Tiszteletben tartom azt, ahogy ő ezt az ügyet lezárta. Tartsuk mi is tiszteletben!

2016-ban miniszterségem alatt a bicskei gyermekotthon főváros által Bárczy István-díjjal jutalmazott igazgatója a szakterület felterjesztésére kapott kitüntetést, s amikor gyanú merült fel ellene, azonnal felfüggesztettem, vizsgálatot rendeltem el, s a büntetőeljárás végén börtönbe került.

Vele személyesen soha nem találkoztam, kegyelmi kérvényt nem nyújtott be. Az igazgatóhelyettes, K. Endre érdekében (akit nem pedofilként ítéltek el) fordultak a köztársasági elnökhöz kegyelmi kérvénnyel. A kérvényt nem én nyújtottam be, és nem én terjesztettem fel. A pedofília bűnének mélységes elutasítása számomra soha nem képezte vita tárgyát és nem is fogja. A Református Egyházban ebben is egyek vagyunk.

Holnap a nyilvánosság előtt is nyilatkozatot teszek erről.

Egyházunk lelki összetartozását alig több mint két hete az országos lelkésztalálkozón a felvidéki testvérekkel együtt egy sereg lelkipásztorral Isten kegyelméből átélhettük és Általa megerősödtünk. Ne engedjük elvenni tőlünk ezt a felülről jövő áldást!

Mi abban a szeretetben és kegyelemben bízunk, amit Krisztus készített el minden embernek!

Áldást, békességet kívánva: 2024. február 12.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek