Gondban vannak a kereskedők, pénteken már kint kellene lennie a kisebb termékekre figyelmeztető tábláknak

Pedig csak nemrég jelent meg a rendelet.

Péntektől piros felkiáltójellel kell figyelmeztetni az 1 milliárd forint feletti áruforgalmú kereskedéseknek, ha csökken egy termék kiszerelése. Az RTL Híradónak nyilatkozó kereskedők azonban azt mondják, a feliratok még nyomdában vannak, mert alig néhány napos a feliratot szabályozó rendelet.

A rendelet ugyanis február 22-én jelent meg, de már március 1-jén hatályba lép. A Nemzeti Kereskedelmi Szövetség úgy véli, túl későn jelent meg a rendelet, sok bolt nem tudja ilyen gyorsan beszerezni a címkéket a nyomdáktól. Így aztán a boltok egy része nem is fogja tudni teljesíteni a kormányrendelet által előírtakat.

A kormány mindenesetre azt reméli, hogy az intézkedés révén csökkenni fog az infláció.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek