A londoni Campbell Lutyens pénzügyi cég hétfői sajtóközleménye szerint 2024. szeptember 1-től az 56 éves Bajnai Gordon lesz a vezérigazgató. Annak az Andrew Sealey-nek lesz az utódja, aki 1990-ben csatlakozott a vállalathoz és 2003 óta volt az immár előző vezérigazgató.
Sealey a jövőben a Campbell Lutyens igazgatóságának elnöke lesz, míg a cég egyik alapítója, John Campbell az igazgatóság emeritus elnökeként tevékenykedik tovább.
A Campbell Lutyens a világ egyik legnagyobb független pénzügyi tanácsadó cége. Az ügyfeleik között olyan vállalatfelvásárlási alapok vannak, akik dollár tízmilliárdokkal gazdálkodnak, és a londoni Gatwick, a New York-i La Guardia repülőtér, vasutak Franciaországban és Olaszországban, illetve tengeri kikötők felvásárlásában érdekeltek.
A Campbell Lutyens nem tétlenkedett az elmúlt 10 évben, hiszen több mint 218 milliárd dollár kihelyezésében segédkeztek tanácsadóként, emellett pedig magántőke-, magánhitel- és infrastruktúraalap-elhelyezések, másodlagos tanácsadás és GP tőketanácsadási megbízások formájában is jelen voltak.
Bajnai Gordon tárcavezető volt Gyurcsány Ferenc kormányaiban, majd 2009-ben több mint egy évig Magyarország miniszterelnöke is volt, mint "szakértő" kormányfő. Többször próbált visszatérni a politikába, de a 2014-es országgyűlési- és EP-választás kudarcai után - jelen tudásunk szerint - végleg visszavonult a politikától - íjra a telex.hu .