A rendőröket akarta lerázni az ámokfutó autós – Gyerekülés nélkül szállított egy kisgyereket, aki súlyosan megsérült

Budapesten történt a baleset. A sofőrnek érvényes jogosítványa sem volt.
Az M0-s autóúton, Gyál közelében próbáltak igazoltatni a rendőrök csütörtökön egy Suzuki sofőrjét, de elhajtott - írta a police.hu.

A rendőrök követték a szabálytalankodó sofőrt, aki Budapesten, a XIX. kerületben, a Nagykőrösi út és a Hofherr Albert utca kereszteződésében frontálisan ütközött egy Skoda típusú személygépkocsival. A balesetet okozó férfi, női utasa és egy másfél éves kisgyermek súlyos sérüléseket szenvedett. A gépkocsiban nem volt gyermekülés. A másik autóban egy férfi és egy nő utazott, ők nem sérültek meg. A Suzuki a frontális ütközés előtt másik három gépkocsival is karambolozott. A sérülteket a mentők kórházba vitték.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály közúti baleset gondatlan okozása vétség gyanúja miatt indított eljárást a 21 éves K. Márió valkói lakos ellen, akinek jogosítványa sem volt, az autó pedig nem rendelkezett forgalmi engedéllyel.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek