Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A soproni Király Jenő utcában nem lesz több a parkolóhely

Az ovisok és iskolások szülei sajnálják, hogy erre nem gondoltak a felújítás előtt.
Hirdetés
Hirdetés

Bár az aszfaltozás még várat magára, vélhetően már nem sokat kell várni arra, hogy elkészüljön a felújított úttest a soproni Király Jenő utcában. Hetek óta munkagépek dolgoznak, időnként egyes szakaszokat lezárnak, ideiglenesen Megállni tilos! táblákat helyeznek ki. Érzékelhető, hogy a forgalmas utca hamarosan más lesz, mint eddig volt. Úgy tűnik, egyvalami azonban nem változik (pedig sokan várták, hogy jobb lesz mint valaha!): a parkolóhelyek száma…

Pedig nagy szükség lenne rá, hiszen a gyermekeiket óvodába és iskolába szállító szülőknek ez mindennapos probléma. Az előbbi előtt összesen öt parkolóhely áll rendelkezésre, az utóbbinál az is előfordul, hogy két sorban, párhuzamosan állnak az autók.

Két sorban álló autók az iskola előtt.
Enyugat.hu

Egy, a Kőfaragó téri lakótelepen élő középkorú férfi elmondta: az óvoda a hetvenes években már működött. Akkoriban egy 15 családos lépcsőházra átlagosan három személygépkocsi jutott. Ez a szám azóta családonként 1-2 autó. Az óvoda megközelítése és a parkolás sem okozott még problémát ezekben az időkben. Ám 45 év telt el azóta. Most, hogy az önkormányzat felújítás címén munkálatokba kezd, észszerű lett volna figyelembe venni a kor kihívásait és igényeit. A munkába igyekvő szülők nem tudnak leparkolni az óvoda környékén, ezt az ovi előtti kétirányú forgalom tovább nehezíti. Megoldást a szakasz egyirányúsítása és az úgynevezett halszálka parkoló jelentene…

Mivel a szegélyköveket már napokkal ezelőtt lerakták, egyértelmű, hogy az óvoda előtt nem lesz több parkolóhely.

Autóval érkező szülőket kérdeztünk: mi a véleményük erről. Egy fiatal apuka reggel fél 8-kor jött 4 éves kislányával. Neki sikerült autójával közvetlenül az ovi előtt megállnia. Azt mondja, körülbelül háromnegyed 8-ig nincs gond, de az utána érkezők biztosan nem találnak szabad helyet. Ilyenkor kénytelen beállni a szolárium saját helyére, amíg beviszi a kicsit az óvodába.

A szegélyköveket már lerakták az óvoda előtt.
Enyugat.hu

Egy másik édesapa 5 év körüli lányával és 3 éves kisfiával érkezik. Ő úgy véli, a Király Jenő utcai parkolás folyamatos probléma. Sajnálja, hogy nem gondoltak arra a felújítás során, hogy megkönnyítsék az autóval jövő szülők helyzetét. Ha már öt autó parkol az ovi előtt, ő sem tud mást tenni, a szolárium helyére áll be. Azt mondja, szerencsére ebből eddig még nem volt probléma.

Egy fiatal anyuka ovis kislányát és iskolás fiát hozza. Neki már nem jutott parkolóhely az óvoda előtt. Azt mondja, reggelente gondot jelent a parkolás. Ráadásul az iskola előtt útszakasz egyirányú, így az is előfordulhat, hogy meg kell tennie egy kört, mire mindkét gyermeke célhoz ér. Ő is azt remélte, ha már felújítják az utcát, lesz pozitív változás parkolóhelyek ügyében is. Sajnálja, hogy nem így lett.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@enyugat.hu

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Hirdetés