erőviszonya - írja elemzésében a Republikon Intézet. Az elemzés szerint egy év után a kormánynak sikerült visszavennie a politikai kezdeményezést Magyar Pétertől.
Bejött az orbáni taktika
Ehhez viszont két groteszk lépés kellett: extrém fokozatba kapcsolt a civil szféra ellehetetlenítése és megfélemlítése, a másik, hogy a kormány leporolta a homofób kommunikációs panelt, amelyet 2022 elején, az orosz-ukrán háború kirobbanásakor elvetett.
Közben a világ is megbolydult Donald Trump hivatalba lépésével, aki már az első hetekben szétfeszítette a korábbi kereteket. A magyar politika, pontosabban a kormánypártok megvadulása is az USA által gerjesztett politikai örvény része, legszorosabb kapcsolódási pont jelenleg az oroszpárti háborús kommunikáció mellett az „USAID-botrány” , azon belül is a Magyarországra érkezett pénzek, amelyek az USAID fennállása alatt több száz független szervezetet támogattak - írják.
Szűkül az olló
Ebben a környezetben készült a Republikon felmérése, ami azt mutatja, hogy a Tisza Párt és a Fidesz is erősödött februárban, a Fidesz azonban nagyobb mértékben tette ezt.
A teljes népesség körében a Tisza 2, a Fidesz 3 százalékponttal erősödött, a Tisza most 2 százalékponttal vezet, 28:26 százalékos aránynál. A Tisza vélhetően a kis pártok szavazóiból szipkázott el, a Fidesz pedig a bizonytalanná vált korábbi táborából szerzett vissza támogatókat.
A biztos szavazó pártválasztók körében ugyan csak 4 százalékpontoterősödött a Fidesz-KDNP, a Tisza pedig egy százalékpontot veszített, az állás így 38-36 a Tisza javára.
A DK és a Mi Hazánk nagyjából hasonlóan állnak, mint januárban, bár a DK támogatottsága némileg csorbult. A két párt támogatottsága a teljes népesség körében 5-5 százalék. A biztos szavazók körében viszont a DK, a Mi Hazánk és a Kutyapárt is a parlamenti küszöb felett szerepel.
A kisebb pártok jelenleg rossz helyzetben vannak. A Momentum, MSZP, Jobbik, LMP és Párbeszéd minden mérési szinten 1-1 százalékon áll, és két százalék szavazna egyéb pártokra.
Módszertan
A kutatás 1000 fő telefonos megkérdezésével készült 2025. február 22-26 között. A kutatás nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus szerint reprezentatív az ország felnőtt lakosságára. A hibahatár: +/- 3,2 százalék.