Bod Péter Ákos: Orbán most csak fele annyit osztogat el, mint az előző választás előtt, mert nincs elég pénz

Úgy véli, hogy az utólag bejelentett áfavisszatérítés rögtönzött ötlet lehetett, amit a miniszterelnök akár a beszéd előtti napon találhatott ki.

A kormány jelenlegi költekezése a 2022-es választás előtti pénzosztáshoz képest visszafogottabb, de nem azért, mert kisebb politikai fenyegetést érzékel, hanem mert egyszerűen kevesebb a pénz - mondta Bod Péter Ákos közgazdász a 444.hu-nak adott interjúban. Míg 2021-ben a Fidesz több mint ezermilliárdot osztott szét a költségvetés terhére, most ennek csak a felére van lehetőség.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az Orbán Viktor által bejelentett kedvezmények – például a kétgyermekes anyák adómentessége – Bod szerint tudatosan fokozatosan kerülnek bevezetésre, hogy kampányeszközként használhassa őket a kormány. A kabinet így folyamatosan hivatkozhat a támogatásokra, és hangsúlyozhatja, hogy hatalmon maradásuk esetén ezek megmaradnak, míg az ellenzék elvenné őket.

A közgazdász úgy látja, hogy az osztogatás a költségvetésben fenntarthatatlan hiányt okoz, ezért a választás után elkerülhetetlenné válik az újratervezés. Egy új kormány számára viszont politikailag és adminisztratívan is nehéz lenne visszavonni a már megígért és részben bevezetett kedvezményeket.

A nyugdíjasoknak szánt áfa-visszatérítés Bod szerint arra utal, hogy a kormány nem tudja tartósan csökkenteni az alapvető élelmiszerek áfáját, mert szüksége van a bevételre, ugyanakkor gesztust akar tenni a nyugdíjas szavazók felé. A nyugdíjasok azonban rendszeresen finanszírozzák az államháztartást az infláció révén, hiszen a kormány tudatosan alultervezi a pénzromlás mértékét, majd év közben „ajándékként” adja oda a kompenzációt.

Bod úgy véli, hogy az utólag bejelentett áfavisszatérítés rögtönzött ötlet lehetett, amit a miniszterelnök akár a beszéd előtti napon találhatott ki, és most az apparátus próbálja megvalósítani.

A közgazdász emlékeztetett, hogy a Fidesz 2022 előtt már próbálkozott egy 2000 milliárd forintos pénzosztással, amely súlyos inflációhoz vezetett, és a kormány arra számított, hogy a nemzetközi helyzet stabilizálódásával majd kezelheti a problémát – ez azonban nem sikerült. Most is hasonló forgatókönyv rajzolódik ki: ha a kormány nem talál új bevételi forrást, a költségvetési hiány jelentősen növekedhet, és 2026 tavaszára a pénzügyi helyzet sokkal rosszabb lehet a hivatalos előrejelzéseknél.

Bod szerint, ha az EU kifogásolja az áfarendszerbe való beavatkozást, az ismét politikai támadási felületet adhat a kormány számára, amely így Brüsszelt teheti felelőssé a problémákért. Végső soron a választás után a következő kormány kerülhet nehéz helyzetbe, amikor kiderül, hogy a költségvetés „elszállt”, és drasztikus megszorításokra lesz szükség.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek