A jövőben a Magyar Államkincstár elnöke költségvetési biztost nevezhet ki azoknál az önkormányzatoknál, ahol „súlyos, romló pénzügyi, gazdasági helyzetet” észlel – számolt be róla a Szabad Európa . A lap szerint a biztos lényegében teljes ellenőrzést szerezhetne az érintett önkormányzat működése felett, mivel kinevezése után minden kiadáshoz az ő jóváhagyása lenne szükséges.
A lap forrásai szerint a július 1-jétől tervezett változtatás egyik célja az lehet, hogy a főváros fölé egy kinevezett biztos kerüljön. A módosítás ellen a Magyar Önkormányzatok Szövetsége több kifogást is megfogalmazott a Navracsics Tiborral folytatott keddi egyeztetésen.
A szervezet különösen aggályosnak tartja, hogy a tervezet nem határozza meg pontosan, mikor tekinthető egy önkormányzat pénzügyi helyzete „romlónak” vagy „súlyosnak”, ami tág értelmezési lehetőséget hagyhat. Emellett attól tartanak, hogy a kinevezett biztos nem átlátható módon élhetne jogaival, ami sértheti az önkormányzatok gazdálkodásának ellenőrizhetőségét.
A zárt körű egyeztetésen egy másik kormányzati javaslat is napirendre került. Ennek értelmében októbertől a megyei jogú városok, a Fővárosi Önkormányzat és a kerületi önkormányzatok kötelesek lennének a megelőző évi költségvetési kiadásaik 5%-át a Magyar Államkincstárhoz utalni. Az így befizetett összegeket az önkormányzatok később folyamatosan visszaigényelhetnék a működési kiadásaik fedezésére.
A lap szerint a javaslat célja az államháztartás egyensúlyának javítása, valamint a kormányzat számára elérhető likvid pénzeszközök növelése. Jelenleg a magyar önkormányzatok összesen közel 1000 milliárd forintos betéttel rendelkeznek.