A Tisza Párt elnöke a legnépszerűbb magyar politikus - írja jelentésében a Medián, az intézet közvélemény-kutatását a hvg.hu rendelte meg . A felmérés a miniszterelnök március 15-ei poloskázós beszéde és a Pride betiltását célzó javaslat elfogadása előtt készült.
A Medián népszerűségi listáján Karácsony Gergely a második, Hadházy Ákos a harmadik. Őket Orbán Viktor (4.) Lázár János (5.) Sulyok Tamás (6.) Kovács Gergely (7.) Toroczkai László (8.), Rogán Antal (9.) és Dúró Dóra (10.) követi.
A megkérdezettek egyértelműen Magyar Pétert látják Európa-pártibbnak, együttműködőbbnek, tisztességesebbnek, őszintébbnek. Orbán Viktor viszont a gyakorlati adottságokra vonatkozó kérdéseknél, például tapasztalat, kormányzóképesség, szerepelt jobban.
Más pártok híveinél és a párt nélkülieknél azonban valamivel többen látnák szívesen fontos politikai poszton a Tisza Párt vezetőjét, mint a kormányfőt. Ebben a csoportban pedig Orbán elutasítottsága is jóval nagyobb, mint Magyaré (62, illetve 48 százalék).
A többség Magyart látja alkalmasabbnak arra, hogy az ország előtt álló kihívásokat megoldja. Az uniós források hazahozatalára például a megkérdezettek 57 százaléka a Tisza Párt elnökét látja alkalmasabbnak, Orbánt 33 százalék. Emellett a korrupció mértékének csökkentésére, az állami egészségügy fejlesztésére, az infláció megfékezésére, a gazdaság talpra állítására, sőt, Magyarország jövőbeni vezetésére is a Tisza Párt elnökét tartották alkalmasabbnak a megkérdezettek a Medián kutatásában.