Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Plusztámogatást kér a Soproni Vízmű

Elmaradtak a bevételek a járvány és az uszodaépítés miatt.
Hirdetés
Hirdetés

A működtetési és támogatási szerződés értelmében a Soproni Vízmű minden év október közepéig jelzi az önkormányzat felé, ha az éves támogatás összegénél figyelembe vett tényezők a tervezettől jelentősen eltérnek és a támogatás összegét várhatóan tíz százalékot meghaladóan növelni kell. Az ilyen jellegű eltérések kezelésére a vízmű és az önkormányzat külön szerződést köt - áll abban az előterjesztésben, amit október 29-iki ülésén tárgyal Sopron képviselő-testülete.

Az új uszoda építése miatt más körülmények között kellett fürdőt üzemeltetni. Ehhez jött még a pandémia.
Enyugat.hu

Az, hogy a fürdő éve más volt, mint a tervezett, a laikus számára is egyértelmű. Bár az, hogy az uszodaépítés miatt egészen más körülmények és pénzügyi paraméterek mentén kellett idén működniük az előre látható volt, a koronavírus-járvány azonban nem. Márpedig ez jelentősen csökkenthette a látogatók számát az uszodában és a strandon is. Ráadásul nőttek az energiaárak is, a pandémiás helyzet pedig a takarítás, fertőtlenítés költségeit is megemelte.

Mindezek miatt a Soproni Vízmű Zrt. a 132 milliós éves támogatás összegének 195 millióra emelését kéri az önkormányzattól. Csütörtökön erről is dönt a soproni közgyűlés.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@enyugat.hu

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek

Hirdetés