Elmarad az áremelés a mobilszolgáltatóknál: bejelentést tett a Telekom, a One és a Yettel is

Mindhárom telekommunikációs szolgáltató lépett a kormányzati nyomás hatására.

Szerdán három hazai távközlési vállalat – a Magyar Telekom, a One (volt Vodafone), valamint a Yettel – is bejelentette, hogy nem érvényesítik az infláció alapján járó, 2025-re esedékes havidíj-emeléseket. A döntések hátterében a kormányzati nyomásgyakorlás állhat, miután Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter korábban felszólította a cégeket az áremelések visszafogására, különben árbefagyasztás következhet.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Magyar Telekom közlése szerint nem érvényesítik a 2024-es 3,7 százalékos inflációs ráta alapján esedékes havidíj-korrekciót, és ezt a döntést 2025. július 1-jéig fenntartják. A vállalat azt is jelezte, hogy az Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) hatálya alá eső ügyfeleiknél 2025. április 1. után is változatlanul a jelenlegi havidíjak maradnak érvényben.

Hasonló bejelentést tett a One Magyarország Zrt. (a volt Vodafone) is: ők 3,5 százalékos díjkorrekció elmaradásáról tájékoztatták ügyfeleiket. A társaság emellett ígéretet tett arra, hogy idén júliusig új, kedvező lakossági ajánlatokkal jelentkezik.

A Yettel más módon reagált: határozott idejű kedvezménnyel enyhíti az inflációs terheket a meghatározott lakossági számlás díjcsomagokat használó ügyfeleinél. A cég közlése szerint a 2025. május 1-jétől kezdődően, 12 hónapon keresztül érvényes kedvezmény megegyezik a korábban alkalmazott 3,7 százalékos inflációs korrekcióval, így teljes egészében kompenzálja a 2025. március 5-én életbe lépett díjemelést.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek