Rajtaütéssel, helyszíni kutatással csapott le az Aldira, a CBA-ra, a Coopra, a Tescóra, a Sparra és az Auchanra a GVH

Egy cég termékei keltették fel a hatóság figyelmét.

A Gazdasági Versenyhivatal 2023 elején indított versenyfelügyeleti eljárást a Maspex Olympos Kft.-vel (Maspex) szemben, amely Magyarországon többek között az Olympos, Kubu, Apenta, Topjoy és Nestea márkák forgalmazója. A lengyel cégcsoport magyarországi leányvállalata partnereivel kötött szerződéseiben

vélhetően meghatározta az általa forgalmazott termékek minimális, illetve rögzített viszonteladási árait, korlátozva ezzel a piaci árversenyt.

A cég egy 2023 elején lezárt ágazati vizsgálat során került a GVH látókörébe, amelyben a vendéglátóhelyek italbeszerzéseit vizsgálta.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A folyamatban lévő eljárásban a Maspex mellett több magyarországi kiskereskedelmi lánc is érintett, így többek között az Aldi, a CBA, a Coop és a Tesco is. Az eljárás során pedig olyan bizonyítékok kerültek a GVH birtokába, melyek alapján indokoltnak látta további két kereskedelmi lánc, a Spar Magyarország Kft. és az Auchan Magyarország Kft. eljárás alá vonását is - közölte kedden a GVH.

A GVH vizsgálói 2025. április 14-én, hétfőn, a vállalkozások magyarországi központjaiban – előzetes bírói engedélyhez kötött – előzetes értesítés nélküli helyszíni kutatást, rajtaütést tartottak, a szükséges adatok, bizonyítékok lefoglalása érdekében.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása, illetve az abba ügyfélként történő bevonás nem jelenti annak kimondását, hogy az érintett vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek