Nem mindennapi Facebook-bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Fetter Ádám, Pilisvörösvár polgármestere nagyszombaton. A bejegyzésből a Telex szemlézett elsőként.
Az Egységben Vörösvárért Egyesület színeiben tavaly újraválasztott polgármester azt írta, hogy Jézussal együtt két latort feszítettek meg, az egyikük “gondolkodása gyökeresen átalakult Krisztus magatartását szemlélve. És mondta Jézusnak: Uram, emlékezzél meg énrólam, mikor eljössz a te országodban!” (42. vers) Hitét látva, Jézus ígéretet tett neki: „És mondta néki Jézus: Bizony mondom néked ma, velem leszel a paradicsomban.” (43. vers – helyes fordítás szerint) Ez a megtért lator pedig a jobboldali volt. A bal lator továbbra is szidalmazta Jézust, nem fogadta őt el”.
Majd a jobb- és baloldaliságról azt is írta, “a jobb és bal két ellentétes oldal, két ellentétes filozófia”, valamint "átvitt értelemben azt jelenti, hogy ügyes-ügyetlen, szerencsés-szerencsétlen, erős-gyenge”.
A végén hozzáteszi, “politikai életre levetítve ezt a vallástörténeti, sőt filozófiai ellentétet, a BAL-JOBB bináris oppozíció, ami tetten érhető a parlamenti ülésrendben, amely alapján a vallásos-konzervatív (jobb) és az ateista-forradalmár (bal) oldali pártok jelzőjévé vált.”