Digitálisan tartják számon a Tisza Szigetek tagjainak minden közösségi aktivitását, ezekkel lehet pontokat, jelvényeket szerezni, és végül a legszorgalmasabbak lesznek a vezetők és a politikusok – nyilatkozta a HVG-nek Radnai Márk.
Most talán kétezer körül van a szigetek száma, de állandóan jönnek létre újak, hiszen az ötvenfősnél nagyobbak szétválnak. De nem is csak a szigetek számának növelése a fontos, hanem a munkájuk megszervezése, összefogása, valamint az, hogy tudják, kik a legaktívabbak.
A Tisza Párt alelnöke arról is beszélt, hogy mire lesz jó a hamarosan megjelenő Tisza applikáció.
A Telex összefoglalója szerint ezen megjelennek majd az olyan feladatok, mint a „pultozás, a szórólapozás, a vízosztás vagy egy fuvar valahova”, a felhasználó pedig az aktivitásokat vagy kihívásokat felveheti az applikációban, becsatlakozhat eseményekbe, és pontosan látszik majd, mikor és hol tud segíteni a közösségnek.
Radnai Márk elárulta azt is, hogy a nagyváradi utat Magyar találta ki. Először nem támogatták, mert kockázatosnak gondolták, hogy eltűnjön két hétre így.
„Aztán rájöttünk, hogy az út során rengeteg emberrel találkozhatunk. Este 7-kor elkezdtük szervezni, és keddre megvolt az útiterv, fejlesztettünk egy weboldalt, értesítettük a szigeteket. Nagyon büszke vagyok azokra a csapatokra, amelyek az elmúlt egy évben segítették a szervezetet” – mondja az alelnök.