Megtelt a Kossuth tér a Polgári Ellenállás címmel meghirdetett tüntetésen - tudósít a Klubrádió. Bár nagyon sok felszólaló lépett a színpadra, de rövid beszédeket tartottak, amelyek fő témái az ellenállás fontossága és a polgári lét voltak.
A tüntetést Puzsér Róbert publicista és Lampé Ágnes újságíró hirdette meg. Azért a keddi napot választották, mert eredetileg úgy volt, hogy ma szavazzák meg a "közélet átláthatóságáról" néven benyújtott, valójában a civil szervezetek és a független sajtó ellehetetlenítésére alkalmas törvényjavaslatot. Közben Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter is jelezte, várhatóan a tavaszi ülésszakban már nem fogadják el a javaslatot, annak megszavazására leghamarabb ősszel kerülhet sor.
Ennek ellenére a tüntetést megtartották, ami összeolvadt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő tüntetéssorozatával, amely nagyjából három hónapja zajlik keddenként. Eredetileg a gyülekezési jog korlátozása és a Pride betiltása ellen tiltakoztak, de később ez kiegészült több témával, például az ellehetetlenítési törvénytervezet elleni felszólalásokkal is.
A mostani felszólalók között voltak újságírók, zenészek, színészek is: Sallai Dé:Nash rapper, Bogos Csaba, vagyis Boldzer, pécsi youtube, Dévényi István, a Magyar Hang újságírója, Ács Dániel 444.hu újságírója, Illés Helga, a Négy fal egyik tartalomgyártója, Magyar Dávid fotós, Bizzer Mátyás, a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói Önkormányzatának társelnöke, Lányi András író, filozófus, Nagy Zsolt és Csákányi Eszter színészek (videóüzenetet küldtek), Borsi Bálint költő, műfordító, Stumpf András, a Válasz Online újságírója, Varga Martin (Hiperventil Youtube-csatorna), Csató Adorján, Funktasztikus, Pankotai Lili aktivista, Hadházy Ákos, Nagy Bandó András humorista, író, Levitin Dávid, Dave youtuber, Radics Péter youtuber, Puzsér Róbert publicista, Pajor Tamás Szuterén Magyarország című szó-zenéjét adta elő, Zentai Márk, Mörk pedig az erre az alkalomra írt Szabadon című dalát. Lovasi András a Két és félmillió biztonsági őr nem tévedhet című szerzeményét hozta.
Néhány gondolat, néhány felszólalótól:
Az egyik legerősebb beszédet Lányi András író, filozófus mondta, aki megszólította a miniszterelnököt: Kedves Orbán Viktor, amikor először bementél a parlamentbe, ott voltam a kíséretedben, most viszont el kell zavarjunk, különben a gyerekeink mennek el az országból, amit tönkretettél.
Megjegyezte, „kedvelem az átláthatóságot, követelem, hogy tegyék átláthatóvá a közpénzek útját, a strómanok gazdagodását, a nyugati szélsőjobbos pártok magyar támogatását”. A szuverenitásról is beszélt, amit szerinte nem Európától kell megvédeni, hanem Európában, például az oroszoktól. Erre a közönség "ruszkik haza" skandálásban tört ki.
Dévényi István azt mondta, mivel újságíró nem lenne keresnivalóm egy tüntetés színpadán. Előre megírt beszéde helyett pedig egy olyan üzenetet mondott el, amit egy vidéki 70 évesnél idősebb hölgytől kapott, ami így szólt: felmondom a kormány munkaviszonyát.
Nagy Bandó András kijelentette, a kormány törvényét a mesterséges intelligencia is visszadobná. Úgy fogalmazott: egy választás nem a világ vége, csak a NER vége. „Mészáros Viktort” és „Orbán Lőrincet” emlegette, a lopást, majd a „gyűlölet manufaktúrát” .
Hadházy Ákos kiemelte, siker, hogy elhalasztották a törvény elfogadását, de ettől még a pisztoly az asztalon maradt. Szerinte ha elégedetten várjuk, hogy a sült galamb a szánkba repüljön, akkor nem lesznek tiszta választások jövőre.
Puzsér Róbert úgy kezdte, az ellenállás elkezdődött. "Ti vagytok az ellenállás”. Úgy fogalmazott, az eddigi felszólalók azért léptek fel, hogy egy nap Magyarország polgári társadalom legyen, hogy végre a hatalom fenyegetése nélkül írhassanak újságot, formáljanak véleményt és játszhassanak színdarabot. "A feudális önkény keletre hurcolja Magyarországot, nincs hová hátrálnunk, ha nem lépünk közbe, a szabadságunk elveszett" – mondta.
Hangsúlyozta, az ellenállás célja, hogy Magyarország kelethez csatolásának katasztrófáját megakadályozza
Emlékeztetett, 35 éve azt skandáltuk, hogy „Ruszkik haza!” és most ugyanott tartunk.
Mint mondta, mind felelősek vagyunk a sorsunkért: elég az alattvalói létből, a politikát mi, állampolgárok kell, hogy diktáljuk, a mi felelősségünk, hogy kikényszerítsük a rendszerváltást. Beszéde alatt egy QR-kód jelent meg a színpadon, amely mögött egy olyan oldal jelenik meg, ahol csatlakozni lehet a polgári ellenálláshoz a személyes adatok megadásával.
Végül a felszólalók és a tömeg közösen énekelte el a Himnuszt.