Lábbal hajtható játékmotorjával, felügyelet nélkül közlekedett egy kisgyerek Pécs egyik négysávos útján - látható a bpiautosok.hu oldalon.
Mint írták, a felvételnek hatalmas visszhangja volt, a rendőrség is hivatalos közleményben reagált az esetre.
Az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsága azt írta, hogy „a baleset lehetősége rémisztően valós volt, de a hétköznapi hősöknek köszönhetően szerencsére elmaradt a tragédia.” Az egyik autós a járművét keresztbe fordítva állította meg a forgalmat, míg egy másik kiugrott a kocsijából, és a gyermeket biztonságba helyezte.
A rendőrség háláját fejezte ki azoknak az ismeretlen segítőknek, akik lélekjelenlétükkel és empátiájukkal életet mentettek, és arra kérik őket: ha magukra ismernek, jelentkezzenek a balesetmegelozes_KUKAC_orfk_PONT_police_PONT_hu e-mail címen, mert személyesen is szeretnének köszönetet mondani nekik.
Ugyanakkor a közlemény nem hallgatja el a történet tanulságát sem.„Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy ez egyáltalán megtörténhetett” – fogalmaznak, rámutatva arra, hogy egyetlen pillanatnyi figyelmetlenség is elegendő lehet ahhoz, hogy tragédia történjen. „A forgalmas úttest nem játszótér, a felelőtlenség nem véletlen – hanem döntés kérdése.”
A rendőrség azt szeretné, ha ez az eset nemcsak hála, hanem ébresztő is lenne minden szülő és gondviselő számára: a gyermekek nem képesek felmérni a veszélyt, ezért a mi felelősségünk, hogy ne is kerüljenek ilyen helyzetbe.
Szombathelyen is történt már hasonló
2024-ben írtunk arról az esetről, amikor megszökött otthonról egy kisfiú, és Szombathely legforgalmasabb útján hajtotta a kismotorját, a Zanati út külső sávjában. Sokan kikerülték, mire megállt egy sofőr.