„Klasszikus, a római köztársaság korára jellemző rétor” - Konferenciát tartottak Orbán Viktor 1989. június 16-i beszédéről

Egyre furcsább hírek érkeznek a miniszterelnök környezetéből. Szájer József is felszólalt.

A rendszerváltoztatás és a huszadik századi magyar történelem egyik legfontosabb beszédeként méltatták Orbán Viktor 36 évvel ezelőtt, Nagy Imre és társai újratemetésekor mondott szavait kedden Budapesten, a XXI. Század Intézet által szervezett Egy bátor beszéd 1989. június 16. - A kezdet című konferencia felszólalói.

Az eseményről és az ott elhangzottakról az MTI vezető anyagban számol be.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum és a XXI. Század Intézet főigazgatója úgy emlékezett, "egészen döbbenetes hatással volt" rá a beszéd, annak bátorsága, napokkal a Tienanmen téri vérengzés után, akárcsak az, hogy milyen pontos retorikával készült és hangzott el a szónoklat.

Minden korszak, minden forradalom megszüli a maga vezetőjét, és úgy éreztem, hogy most itt is megszületett – emlékezett.

1989-ben a többi erő háttéralkukra alapozva vitte volna végig a rendszerváltoztatást, de Orbán Viktor fellépett, és azt mondta, "ez a mi függetlenségünk, a mi jövőnk és a mi erőnk" – tette hozzá.

A nagy beszédek mindig rövidek; hosszú nagy beszéd nem nagyon van - említette meg Lánczi András a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány kuratóriumának elnöke.

A szavakat "erőteljes politika beszédnek" nevezve a fő üzenetként azt említette, hogy "a magyar függetlenség nélkül gyakorlatilag semmi nem lesz" , hangsúlyozva, ebben következetes Orbán Viktor politikai pályája. Eddig mindenki veszített, aki nem ezt az oldalt képviselte - fogalmazott.

Itt valami új kezdődött, ezért volt nagyszerű politikai beszéd az összes elemében - jelentette ki Lánczi András, hozzátéve, hogy a beszéd a mai napig tartó morális megalapozást adott Orbán Viktor egész politikájának, politikai karrierjének.

Szájer József és Lánczi András emlékezik
MTI/Kocsis Zoltán

Szájer József, a Szabad Európa Intézet igazgatója kiemelte: a beszéd "a rendszerváltoztatás legemelkedettebb pillanatában" mutatta fel a Fidesz erényeit. Ezek között említette a bátorságot, az erőt és a következetességet. A arról is beszélt: Orbán Viktor beszédével "a magyar politikának egy új minősége jelent meg" .

Békés Márton , a XXI. Század Intézet igazgatója úgy nyilatkozott: "katarzist okozott" a beszéd, ami talán egyetlenként maradt meg az akkori hallgatóságban, nemcsak abból a napból, de az évből is, Orbán Viktor pedig úgy mutatkozott meg, mint "a klasszikus, a római köztársaság korára jellemző rétor, aki nagy erényeket kevés szóval ki tud fejezni" .

Baczoni Dorottya , a XX. Század Intézet igazgatója megjegyezte, hogy az ifjú szónok politikaiként kezelte az eseményt, egyben "felhelyezi magát a térképre", és "maximálisan kihasználta ezt a pillanatot" , és megalkotta a Fidesz azóta is koherens énképét.

Balogh Gábor , a Terror Háza Múzeum vezető történésze annak a véleményének adott hangot, hogy "ha nincs ez a beszéd, június 16. nem így végződik" , és az állampárt ki tudja sajátítani az eseményt.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet