A végzős orvostanhallgatók bevonásával növelné a kormány az egészségügyben dolgozók számát. Az erről szóló rendelet szombaton este meg is jelent a Magyar Közlönyben - szúrta ki a 444.hu .
A kormányrendelet alapján:
az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzésben részt vevő személy önállóan végezhet egészségügyi tevékenységet mindazon kompetenciák tekintetében, melynek gyakorlására a tanára igazolása alapján felhatalmazást szerzett.
Ebben 5 önállósági szintet állapítottak meg:
• „A” szint: az adott tevékenységet, beavatkozást a jelölt saját indikáció alapján, önállóan végzi;
• „B” szint: az adott tevékenységet, beavatkozást a jelölt saját indikáció alapján, önállóan, szakorvosi szupervízió mellett végzi (de utólag – sürgős esetben haladéktalanul – tájékoztatja a szakorvost);
• „C” szint: az adott tevékenységet, beavatkozást a jelölt szakorvossal történt kötelező, előzetes megbeszélés alapján önállóan végzi;
• „D” szint: az adott tevékenységet, beavatkozást a jelölt szakorvos személyes irányítása alapján, a szakorvos utasítása szerint végzi, vagy;
• „E” szint: az adott tevékenységet, beavatkozást a jelölt a szakorvos személyes irányítása alapján, vele együtt végzi.
Az önálló munkavégzéshez szükséges kompetenciák körét és az erről szóló dokumentumot az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Országos Kórházi Főigazgatóság honlapján fogják közzétenni.