Az Európai Parlament kettévágná a B kategóriás jogosítványt, 1,8 tonna felett ismét vizsgázni kellene

A fuvarozóknak nagyon nem tetszik a dolog, és a SUV-tulajdonosoknak sem fog.

„Az Európai Parlament megkezdte a vezetői engedélyekre vonatkozó irányelvmódosítási javaslat megvitatását. A jelentéstevő a B kategóriás jogosítvány felosztását javasolja a B és B+ kategóriákra, ami számos korlátozást vonna maga után a B kategóriás jogosítvány birtokosainak, úgy, mint például 110 km/h maximális megengedett sebesség az autópályákon és a vezethető gépjárművek 1,8 tonnás súlykorlátozása. Az 1,8 és 3,5 tonna súly közötti gépjárművek vezetéséhez a javaslat szerint külön B+ jogosítvány megszerzése lenne kötelező” – írja Facebook-bejegyzésében Deli Andor, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának tagja, vajdasági származású képviselő.

A Parlament álláspontja az Európai Bizottság javaslatához kapcsolódik, amely az unió közlekedésbiztonságával foglalkozik és egységesíteni kívánja a tagországok jogosítványait is.

Nem meglepetés, hogy sokaknak nem tetszenek az elképzelések.

A közúti szállítók világszervezete (IRU) már bejelentette hivatalos tiltakozását a javaslat ellen, mondván ez gyakorlatilag ez azt jelentené, hogy az összes kisebb fuvarozóknak (kisbuszok, kisteherautók, furgonok stb.) új jogosítványt kellene szerezniük.

A B kategóriával autópályán is maximum 110-zel mehetnénk
MTI / Bodnár Boglárka

És ugyanez vonatkozik az elektromos autókra, amelyek többsége az 1,8 tonna felett van. Már a Skoda Enyaq például 2,1 tonna, de hasonló súlyban vannak a SUV-ok is, amelyekhez ezek szerint szintén B+ jogosítvány kellene, melyet egy bizonyos gyakorlat után lehetne megszerezni.

A Közlekedési és Turisztikai Bizottság által jegyzett dokumentum valóban tartalmazza a Deli Andor által említett sebességkorlátozást is: a „sima” B kategóriás jogosítvánnyal maximum 110 kilométer/órás sebességgel lehetne vezetni, beleértve az autópályákat is.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet