Az Európa Tanács szerint lesújtó a magyar média helyzete

A Népszava birtokába jutott az Európa Tanács egy jelentése, melyben 14 oldalon keresztül sorolják a magyar médiahelyzettel kapcsolatos aggályaikat.

A jelentés első része a szabályozást elemezve megállapítja: a hatalmi ágak szétválasztására figyelő demokráciákban szokatlanul nagy hatalom összpontosul a médiát, a távközlési piacot, a frekvenciahasználatot egyaránt felügyelő hatóság elnökének kezében. Ráadásul az NMHH döntéshozó testületében, a Médiatanácsban 2010 óta kizárólag kormánypárti delegáltak ülnek, így tisztán politikai testületnek tekinthető.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Népszava cikke szerint a jelentés külön kitér a járványügyi veszélyhelyzet során meghozott, a médiát érintő kormányzati döntésekre, elsősorban a rémhírterjesztés szankciójára. Mint olvasható, tavaly 134 esetben indítottak az új Büntető törvénykönyvi passzus alapján eljárásokat és bár ezek többségét végül megszüntették, az eljárások nagy száma önmagában alkalmas lehet a szólásszabadság szűkítésére. Az pedig az információszabadságot kezdi ki, hogy a veszélyhelyzetre hivatkozva az egyes állami szervek akár 45 napig elhúzhatják a válaszadást a közérdekű adatkérésekre.

Külön fejezetben foglalkozik a jelentés az állami hirdetések piactorzító hatásával. Mint megállapítják, tavaly a hirdetési pénzek 86 százaléka került kormányközeli médiatermékekhez. A számtalan orgánumot – köztük az összes megyei napilapot – tulajdonló alapítvánnyal, a KESMA-val kapcsolatban azt írja a jelentés, hogy 200 újságíró veszítette el a munkáját létrehozásakor. Eközben a közmédia is teljes mértékben a kormányzati retorikát közvetíti, miközben például a Human Rights Watch vagy az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezetektől tilos bármit is közölni. A jelentés kitér az Index tulajdonosváltására, a Klubrádió elhallgattatására és megjegyzi azt is, hogy mára a Népszava maradt az egyetlen ellenzéki hangvételű nyomtatott közéleti napilap.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek