Vasárnap reggel a közmédia Híradója egyetlen szóval sem említette a több százezres Pride-felvonulást – a hőség és Orbán Viktor beszéde azonban többször is helyet kapott a műsorban.
Az újvidéki tragédia után Szerbiában egyre hangosabbak az előrehozott választásokat követelő tömegek – a hatalom erőszakkal és összeesküvés-elmélettel válaszol.
"Miért kell az úgynevezett 'legfőbb vezetőnek', Ali Hameneinek, a háború tépázta Irán fejének ilyen nagy hangon és ostoba módon arról beszélnie, hogy megnyerte a háborút Izrael ellen, miközben tudja, hogy hazudik, és nem ez történt?" - írta az amerikai elnök.
A Kúria most pénteki közleménye szerint - megalapozott tényállás hiányában - nem foglalhatott állást a gyűlés megtiltásának törvényességéről, ezért megsemmisítette a gyülekezési hatóság határozatát, és új eljárásra kötelezte, azzal, hogy tegyen eleget tényállástisztázási és indokolási kötelezettségének.
Szombathely egyik legismertebb nagyvállalkozójával átbeszéltük a nagyra nőtt cégcsoport történetét, és megtudtuk azt is, melyik film ihlette a vépi mexikói éttermet.