Húsvéti örömhír

Marics István, a Soproni Árpádházi Szent Margit-templom plébánosa vállalta, hogy megosztja ünnepi gondolatait az enyugat.hu olvasóival.

Részlet Szent János evangéliumából (Jn 20,1-9):

„A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették?'”

Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen.

Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból .

Marics István plébános.
Enyugat.hu

Kedves Olvasó! Minden évben, Húsvét ünnepét ezek a fogalmak jelzik előre: elítélés, töviskoszorú, ostorozás, szenvedés, keresztút, halál, feltámadás… Sokakban felmerül a kérdés, hogy mit jelentenek ezek a fogalmak és mi közük van Húsvéthoz?

A keresztény ember számára Húsvét a legnagyobb ünnep; Jézus szenvedésének, halálának és dicsőséges feltámadásának az ünnepe. Az Úr Jézus szenvedése, halála és feltámadása pedig a megváltás lényegét jelenti, ugyanis Jézus értünk szenvedett, értünk feszítették keresztre, értünk vállalta a halált, és miattunk támadt fel a halálból. Értünk és a mi üdvösségünkért, hogy nekünk is részünk lehessen megváltó keresztáldozatának és feltámadásának kegyelmeiben.

A húsvéti ünnepek alkalmain olvasott szentírási részletek segítenek megérteni Jézus megváltó keresztáldozatának és feltámadásának lényegi üzenetét. Szent János, a negyedik evangélista olyanok számára írta evangéliumát, akik már nem voltak szemtanúi Jézus életének, szenvedésének, halálának és feltámadásának, hanem nemzedékek választották el őket az evangéliumban közölt eseményektől. Az volt tehát a célja, hogy nekik – és ugyanakkor minden, evangéliumát ma is olvasó ember előtt – igazolja: „ Ezeket feljegyezték, hogy higgyétek: Jézus, a Messiás, az Isten Fia, s hogy a hit által életetek legyen benne.” (Jn 20,31)

Szent János tehát hitre, mégpedig a húsvéti hitre akar elvezetni minden evangéliumát olvasót. Leírásában bemutatja, hogy milyen mozzanatok hozták létre az apostolok hitét, és hogy példájuk nyomán hogyan lehet eljutni ma is a feltámadt Krisztus hitére.

Szent János így rögzíti a húsvéti eseményeket: „A hét első napján… Mária Magdolna kiment a sírhoz… látta, hogy a követ elmozdították a sírtól… Elvitték az Urat a sírból, s nem tudom, hova tették.” (vö. Jn 20,1-3) Az Úr Jézus szenvedésének és halálának felfoghatatlanságát (ami önmagában is mélyen megrendítette a Jézus személyét közelebbről is ismerőket) egy újabb mozzanat tette még megdöbbentőbbé: Mesterük, Jézus sírja nyitott és üres, testét „elvitték”. Az evangélista ezekkel a szavaival még nem a feltámadásra gondol, ezért írja le Mária Magdolna szavait: „nem tudom, hova tették”. Azonban megjegyzi Mária Magdolnáról: „elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz…” Sietése, futása értetlenségét és megdöbbenését támasztja alá, mert nem tud mit kezdeni az üres sír látványával; eddig ilyen nem történt…

A hír hallatára „Péter és a másik tanítvány a sírhoz siettek.” János evangéliuma többször említi a tanítványt, „akit szeretett Jézus” , de nem nevezi meg őt közelebbről; az Egyház hagyománya magával, János apostollal azonosítja őt.

Az evangélium szerint a szeretett tanítvány Jézus életének beavatottja volt: ő volt az, aki az utolsó vacsorán Jézus keblén nyugodott (vö. Jn 13,23.25; 21,20), Jézus rábízta anyját a keresztnél – ahogy hallottuk a nagypénteki passióban is (vö. Jn 19,27), szemtanúja a Jézus megnyitott oldalából kifolyó vérnek és víznek, tehát a halál tényének (vö. Jn 19,35). Most pedig, itt a feltámadás eseményeinél a hit emberének bizonyul ez a szeretett tanítvány (vö. Jn 20,8). Ez a közelebbről meg nem nevezett tanítvány az ősegyház (az induló Egyház) hitének kiemelkedő tanúja, és ezzel különös módon ad példát ma is minden krisztushívőnek. Krisztusnak, hogy az evangélium, az örömhíre terjedhessen az emberek között, nem sztárokra volt szüksége, hanem tanúkra, akik tanúskodnak róla a világ előtt. Az evangéliumban szereplő személyek pontosan ilyen tanúk Jézus halála és feltámadása mellett.

A szeretett tanítvánnyal kapcsolatban megjegyzi az evangélium: „Ő előbb ért a sírhoz.” A sírhoz érkezésének elsőbbsége aláhúzza Péter apostolhoz viszonyított prioritását, mégpedig úgy, hogy Péter tanú szerepe és tekintélye ugyanakkor mégis érintetlen marad. A előbb odaérkező tanítvány ugyan benézett a sírba és látta a halotti lepleket, ám megjegyzi az eseményeket elénk táró evangélista: „de nem ment be” , vagyis megvárta Pétert, aki amikor oda ért, bement, szintén látta a halotti lepleket és az összehajtott kendőt, amellyel Jézus fejét befödték.

Végig olvasva a Húsvétvasárnap evangéliumát, érdemes megfigyelni az elbeszélés fokozását: Mária Magdolna csak az elhengerített követ látja (nem megy be a sírba), a szeretett tanítvány a halotti lepleket (ő sem megy be a sírba), Péter pedig a lepleket és a halott arcát takaró kendőt (ő bement az üres sírboltba).

Mindezek nem arra utalnak, hogy a sírt feltörték és a holttestet ellopták (vagyis az első reakció, az első elgondolás – „hogy hova tették” – nem állja meg a helyét). A leplek és az összehajtott, arcot takaró kendő olyan körülmények, amelyek mint jelek, nem emberi cselekvésről, hanem Isten különleges tevékenységéről tanúskodnak.

Ezek után „most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz.” Az evangélista egy egészen különös megjegyzést tesz vele kapcsolatban: „Látta és hitt.” (Jn 20,8) Vagyis látta a jeleket (elhengerített kő, üres sír, összehajtott leplek és az arcot takaró kendő) és hitt. Eljutott a feltámadt Jézusban való teljes hitre; megértette az üres sír titkát (azért nincs itt, mert feltámadt). Megértette, hogy az Úr Jézus, szenvedése és halála ellenére Isten Fia, aki egy az Atyával, aki most feltámasztotta őt a halálból. A jelek együttesen megerősítették a tanítványokban mindazt, amit Jézus tetteiben és tanításában eddig megismertek, és mindezek számukra arról tanúskodnak, hogy Jézusban Isten van jelen közöttük.

Arról, hogy Péter is eljutott volna a feltámadásban való hitre, semmit sem említ az evangéliumi elbeszélés. Az ő szerepe itt elsősorban abban áll, hogy tekintélyével (hiszen ő az első az apostolok között) megerősíti a szeretett tanítvány hitét, aki az ősegyház hitének kiemelkedő tanúja.

Érdekes mondattal zárul az evangéliumi elbeszélés: „Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.” (Jn 20,9) Ezek a szavak arra utalnak, hogy még nem értették az Írásokat, azok értelmét, ezért szükség volt a jelekre, a látható és tapasztalható dolgokra, hogy a feltámadás hite (a húsvéti hit) létrejöjjön, kialakuljon bennük.

Tulajdonképpen mondhatjuk így is, hogy az Írás tényleges megértése csak a feltámadás után kezdődött.

Mi, keresztények is ezt a feltámadás utáni hitet valljuk. A keresztény ember hite számára alapul szolgál az apostolok tanúsága, akik találkoztak a feltámadt Jézussal. Ennek a találkozásnak az örömét adják át és osszák meg egymással. Amikor az Apostoli Hitvallást imádkozzuk, akkor gyakorlatilag az apostolok hitét valljuk mi is…

Húsvét hajnalának örömhíre elválaszthatatlan része Isten Fia életének, aki ezzel adja végső bizonyítékát annak, hogy ő a Világ Világossága, s aki belé vetett hittel követi, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. Húsvét ünnepe összefoglalja és ugyanakkor „különleges fénnyel megvilágítja” számunkra az egész Krisztus-eseményt: Jézus megtestesülését, földi létét, emberségét, istenségét, szenvedését, halálát és feltámadását. Mindezt értünk és a mi üdvösségünkért vállalta. Amikor most, ezekben a napokban – a járványhelyzet ellenére így vagy úgy – újra átéljük a Húsvét csodálatos, minden embert és a világot megváltó eseményeit a liturgia jelenbe hozó cselekvéseivel, akkor megsejthetjük, hogy Húsvét egészen személyes ünnep lehet mindnyájunk számára, ugyanis benne van személyes életünk, létünk, múltunk, jelenünk és örök jövőnk.

Megsejthetjük, hogy földi életünk során van értelme a mi szenvedéseinknek, a személyes felajánlásainknak, a mindennapok értékeiért való fáradozásainknak és erőfeszítéseinknek is…

Hogyan tehetjük még személyesebbé az idei Húsvétot?

Nyissuk meg szívünket az értünk meghalt és feltámadt Úr előtt, és engedjük be életünkbe az általa felragyogtatott világosságot, Húsvét örömét és fényét, Őt magát, a Felkelő Napot, és tegyünk tanúságot róla embertársaink előtt, ahogy az apostolok és a szemtanúk tanúságot tettek előttünk is az evangéliumban!

Vigyünk örömöt oda, ahol szomorúság van!

Vigyünk vigaszt oda, ahol gyász van!

Vigyünk reményt oda, ahol a reménytelenség árnyékolja be a mindennapokat!

Legyünk mi magunk is világossággá ebben a sötét és komor világban!

Legyünk felemelők a lehúzókkal szemben!

Legyünk bátorítók az elbizonytalanítókkal szemben!

Áldott és örömteli Húsvétot kívánok minden kedves Olvasónak!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@enyugat.hu

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek