Először csak ismerőseit, a régóta hozzá járókat akarta megmozgatni a közösségi megosztó egy zárt csoportjában Árki Henriett soproni aerobic-edző, de egyre többen kérték felvételüket a közösségbe. Ő pedig nem mondott nemet, mert tudta: a mozgás stressz oldó hatása most nagy segítség a négy fal közé szorult lányoknak, asszonyoknak.
- Több mint tizenkét éve dolgozom a Pozsonyi úti Mega Sportközpontban edzőként. Az életem a sport, a mozgás és imádok az emberekkel foglalkozni. Amikor jöttek a hírek a vírusról én már azon agyaltam, mi lesz, s mire a karantént elrendelték, már tudtam, mit kell tennem. A Facebook-on hoztam létre a zárt csoportot azoknak, akik hozzám jártam aerobic-órákra, őket nem akartam mozgáslehetőség nélkül hagyni. Mivel mégiscsak a nappaliban és a garázsunkban vettem fel a videókat, először csak amolyan intim közösségi tornára gondoltam. De a visszajelzések annyira jók voltak, terjedt a híre és mindenki hozni akarta a barátnőjét. Nem volt szívem nemet mondani… Ahogy teltek a hetek egyre többen lettünk, most már közelítünk az ezerhez – meséli Henriett. Neki lételeme a mozgás, a mottója pedig, hogy a sport mindenre gyógyír.
- Egy óra edzés még az ember problémáit is más megvilágításba helyezi, megnyugtat, stressz oldó és antidepresszáns, ráadásul egészséges és még a külsőnek is jót tesz. Nem találtak még fel olyan gépet, ami ennyi jót tesz az emberrel, hiszen a valódi munkát úgysem tudja pótolja semmi – vallja az aerobic-edző, aki nappalijába teljesen ingyen engedte be edzéseire a sok mozogni vágyót. Az élő adásokon hétfőtől szombatig tornázhattak vele, de az oldalon visszanézhető maradt a többi edzésanyag is. Mindegyik más, úgyhogy a karanténba szorultak bármikor elvégezhették a gyakorlatokat. Már negyvenöt videóból válogathatnak.
- Engem is inspirált a sok pozitív visszajelzés, éreztem, mennyire fontos ez a lehetőség sokaknak. Nemcsak Sopronból és a környékről, hanem még Debrecenből, sőt, Németországból is csatlakoztak hozzánk. S az együtt töltött idő közben egy összetartó csoportot kovácsolt belőlünk. Amikor úgy éreztem, hogy a külvilágból érkező ijesztő hírek mindenki kedélyére rátelepedtek, igyekeztem feldobni őket, mindig kitaláltam valamit. Egyszer például megkértem a tagokat, hogy öltözzenek fel nagyon csinosan és küldjenek fényképet. Én is így tettem, s örömmel láttam, ahogy érkeznek az üzenetek. Mindenkinek jót tett a karanténbuli, hogy újra nőnek érezhettük magunkat – mondja nevetve Árki Henriett.
Május 11-től viszont az edző visszatér munkahelyére, s emiatt újra át kellett gondolnia az online edzések sorsát. - Nem lenne tisztességes azokkal szemben, akik kifizetik a foglalkozások árát, ha közben másoknak továbbra is ingyen órákat adnék, arról nem beszélve, hogy ez a munkám, ebből élek. De azokat sem akarom a sorsukra hagyni, akik még nem akarnak, vagy nem tudnak személyesen eljönni az edzésekre. Ezért úgy döntöttem, egy másik felületen, jelképes díjért folytatom az online órákat, az ingyenes csoportban pedig továbbra is elérhetők lesznek a korábban feltöltött videók. Remélem, így mindenkinek meg lesz a lehetősége a mozgásra! – zárta Árki Henriett.