Az önkormányzat a pályázatát és szervezését, a szülők kétkezi munkájukat, a helyi vállalkozók a támogatásukat, a Magyar Falu Program pedig a pénzt adta hozzá. Így igazi összefogás eredménye lett a harkai játszótér megújulása. Az avatás nemzeti szalagját a játékokat birtokba vevő gyerekek vágták át szerdán délután - némi segítséggel.
- Harkán már háromezren élnek, nagy szükség volt a játszótér korszerűsítésére, az összefogás eredményeként pedig nemcsak felújítani tudtunk, hanem bővíteni is. Azzal, hogy a helyiek egy csoportja társadalmi munkában elvégezte a tereprendezést spóroltunk is, tehát többet tudtunk a játékokra költeni - mondta el az enyugatnak Duschanek Péter polgármester. - Lecseréltük a régi elemeket és újakat is vásároltunk, így nagyobb lett a játszótér, ami most új kerítést is kapott. A településnek ez az egyetlen klasszikus játszótere van a sportpálya szomszédságában, a falu központjában csak néhány játékelem van kihelyezve - derült még ki az átadón.
A játékokat birtokba vevő boldog gyerekek ráadásként - és az átalakítás idején tanusított türelmükért - még csokit is kaptak az önkormányzattól, a segítő szülők pedig harkai naptárat és tollakat vihettek haza emlékbe.
- Harka önkormányzata 2020-ban pályázott sikerrel játszótér felújítására és bővítésére. A Magyar Falu Program 4.998.720 forint támogatást biztosított. Jó helyre került ez a pénz, hiszen Harkán hatszázhazvan tizennégy év alatti gyermek él, akik most egy biztonságos helyen játszhatnak - hangsúlyozta Barcza Attila országgűlési képviselő.
