A Pihenőkereszt mellett már nem vezet országút

Sopron egyik legrégebbi, ma is létező műemléke a Pihenőkereszt, azaz a Rastkreuz, ami mellől az M85-ös építése miatt eltűnt az országút.

A legenda szerint Dél-Pannónia püspöke, Quirinus megtagadta a pogány tömjénáldozat bemutatását, ezért elfogták és erős katonai kísérettel Scarbantiába vitték, ahol a prima praeses, azaz Amantius helytartó épp a mai Balf területén lévő fürdőben gyógyíttatta magát. Scarbantia határában a megbilincselt Quirinust kísérő százados pihenőt rendelt el. Futótűzként terjedt a hír a város keresztényei között, és jámbor asszonyok azonnal a szent életű püspök segítségére siettek. Kezén és lábán bekötözték bilincstől feltört sebeit, és étellel, itallal kínálták. Quirinus megáldotta az élelmet és lehulltak róla a bilincsek. Ekkor szelíden megkínálta kísérőit, és velük étkezett. Utána áldást adott az őt körülvevőknek, és a közeli vértanúság bátor vállalásának tudatában továbbindult.

enyugat.hu
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Amantius helytartó Sabariában kihallgatta Quirinust, és vízhalálra ítélte. 309. június 4-én a hitvalló püspököt belevetették a Sibaris (Perint) patakba. A Scarbantia felé nyíló Városkapu előtt eltemették, sírja fölé később templomot építettek. Püspöki ornátusban, láncokkal, könyvvel, mellette vagy nyakán malomkővel ábrázolják. Nagy Konstantin császár 313-ban, a milánói ediktumban megszüntette a keresztényüldözést és megengedte, hogy Krisztus követői szabadon gyakorolják vallásukat. A scarbantiai hívek megjelölték szent Quirinus pihenőhelyét, melyen a 13. századtól a Pihenőkereszt hirdeti a vértanú püspök emlékét.

enyugat.hu

Visszatérvén a jelenkorba: az M85-ös gyorsforgalmi út a Sopron-Balf-Fertőd út érintett szakaszát is új nyomvonalra terelte. A régi nyomvonal helyett Sopron határában két körforgalmon át lehet közlekedni, a Pihenőkereszt előtti útszakasz pedig zsákutca lett, ezzel pedig tulajdonképpen eredeti funkcióját elvesztette, hiszen a régi időkben ez biztosította a tájékozódást sötétben, a Pihenőkeresztben található fény mutatta ugyanis, hogy hogy már nincs messze a legközelebbi lakott település, azaz Sopron.

(Felhasznált forrás: Pihenokeresztpanzio.hu , Sopronitema.hu , Geocaching.com )
enyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek