Svédország volt az első, de ők is csak két nappal később, amelyik hírt adott a világnak a katasztrófáról. A szovjet kormány eleinte titokban akarta tartani a csernobili robbanást. Ebből is látszik, hogy fel sem mérték a katasztrófa valós mértékét és következményeit.
1986. április 26-án néhány tervezett karbantartás miatt készültek leállítani a az atomerőmű 4-es reaktorát. Közben úgy döntttek, elvégeznek egy tesztelést is a reaktor biztonsági rendszerén. A hibák sorozata miatt viszont az erőmű kikerült az emberek iránytása alól és végül hajnali 01:24-től gőzrobbanások sorozata vetette szét a reaktor védő burkolatát és robbantotta le a tetejét, radioaktív anyagokkal beszennyezve a levegőt és a környező területet.
Néhány perccel a robbanás után a reaktor kigyulladt. Két tűzoltó osztag, az egyik V. Pravyk hadnagy vezetésével, a másik, akik akkor szolgálatban voltak az erőműben, V. Kibenok hadnagy vezetésével a reaktor épületének tetejére rohantak. A szobák feletti tető egy része lángokban állt. Eloltották a tüzet a tetőn, ezzel megelőzve azt, hogy átterjedjen a 3-as reaktorra. A reaktor részlegesen leolvadt magjából származó radioaktív anyagok, és a grafit beszivárgott a reaktor terem alá. A helyzet nagyon veszélyes volt, és azonnali beavatkozás volt szükséges azért, hogy ellenőrzés alatt tartsák a helyzetet. 192 tonna üzemanyag volt a reaktor magjában, és ennek a mennyiségnek nagyjából négy százaléka áramlott a szabadba a baleset után még 10 napig. Radioaktív jód, stroncium, plutónium, és más izotópokból tevődödtek össze azok a radioaktív anyagok, amik a levegőbe jutottak. A radioaktivitás mértéke közel 50 millió Curie volt, ami egyenlő azzal a sugárzás intenzitással, amit 500 olyan atombomba együttes felrobbanása okozott volna, amit 1945-ben ledobtak Hiroshimára. Az égő reaktorból a forró gázok elérték az ezer méter magasságot, és csak fokozatosan hullottak vissza. Az atomerőmű felett lebegő radioaktív felhőt a szél tovább fújta Ukrajna Polissya régiója, valamint Fehéroroszország, és Oroszország egyes részei felé. Nem sokkal később megemelkedett sugárszintet mértek Svédországban, Finnországban, majd Lengyelországban, Németországban, Franciaországban is.
Gyorsan érkeztek a tűzoltók a környékbeli városokból. Akik elsőnek érkeztek a helyszínre, halálos sugárdózist kaptak. Egy öt fős tűzoltó egység, H. Nahayevky vezetésével elvezette a reaktor alatt összegyűlt vizet, ezzel megelőzve egy potencionálisan pusztító mértékű robbanást. Rendőröket, katonákat vezényeltek az atomerőműhöz, akik igyekezték a pusztítást mérsékelni,miközben nem is tudták, a halálos ítéletük Csernobil. De nekik köszönhetően sikerült mérsékelni a sugárzást, később pedig megépíteni a reaktort betemető szarkofágot. Össszesen több mint 600 ezer civil és katona vett részt a katasztrófa következményének csökkentésében 1986-ban és 1987-ben. Sokuk meghalt, még többjük pedig maradandó egészségkárosodást szenvedett.
A Csernobili Atomerőműben dolgozók és családjaik a nekik épített Pripjatyban éltek. A ’80-as években igazi luxusnak számított a város lakójának lenni. Kiváló infrastruktúrával rendelkezett ugyanis. Megvolt minden, amiről egy átlag szovjet ember csak álmodhatott: öt iskola, 12 óvoda, kórház, boltok és bevásárlóközpontok, kávézók, éttermek, amik egyszerre 5535 vásárlót tudtak kiszolgálni, 10 raktár, ahol 4430 tonna árut tudtak tárolni, az Energetik Kulturális Palota, mozi, művészeti iskola, 10 tornaterem, 3 fedett uszoda, 2 stadion, a Jupiter gyár, buszállomás, vasútállomás 33000 rózsa palántával a környékén. Mind az 50 ezer lakos fiatal, haladó gondolkodású, jól képzett szakember volt az egész Szovjetúnióból.
Balszerencséjükre, az egész életük drámaian megváltozott azon az 1986. április 26-i napon. Pripjaty lakosságát nem tájékoztatták a várostól három kilométerre lévő erőmű balesetéről. Csak 36 órával a baleset után kezdték meg az evakuálásukat. A pénzüket, útleveleiket, a feltétlenül szükséges dolgaikat vehették magukhoz, úgy tudták, három nap múlva hazamehetnek. Sohasem térhettek vissza.
Összesen közel 220 ezer embert evakuáltak Ukrajna és Fehéroroszorság szennyezett területeiről. Arról nincs pontos szám, hogy hányan szenvedtek egészségkárosodást a katasztrófa miatt. A szovjet éra a propagandáról volt ismert, arról, hogy a tényeket elferdítik, elhallgatják, ha az a rezsim érdeke. A ’90-es évek elején viszont eltitkolhatatlanul megemelkedett a megbetegedések száma Ukrajnában; elsősorban légzőszervi, idegrendszeri, emésztőszervi, valamint a keringési rendszerrel kapcsolatban. Több millió ember is érintett lehet, pontos és bizonyíthatóan Csernobillal összefüggő esetszámok azóta sincsenek.
Kevesen tudják, de az atomerőmű másik három reaktorát később újraindították és még 13 évig üzemeltek. Pripjatyot sokáig őrizték, senki sem léphetett be és a mai napig kerítés veszi körül. De a Szovjetúnió összeomlása után a csernobili zóna őrizetlen maradt, az egykori lakásokat kifosztották, a radioaktív holmik ki tudja hová kerültek. Pripjaty erősen szennyezett és még nagyon, nagyon sokáig lakatlan marad. Ugyanis a plutóniumból származó sugárzás intenzitása több mint 24 ezer év alatt is mindössze a felére csökken...
(Források: Greenpeace, Wikipédia, Gammatravel.)
