Csütörtök este terelés lesz a soproni Pozsonyi úton

Figyeljék a jelzőlámpákat! Május közepéig marad a félpálya.

A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában épülő M85 gyorsforgalmi út kivitelezője a DS Konzorcium tájékoztatja a közlekedőket, hogy a IV. szakasz Fertőrákosi úti végcsomópontjában elkészült a Pozsonyi út (8527 sz. főút) különszintű átvezetése az épülő autóút felett, ezért a kivitelező konzorcium holnap este (2021.04.29. csütörtök) a délutáni csúcsforgalom levonulása után, várhatóan 19.00-20.00 óra körül, áttereli a Pozsonyi út forgalmát az új nyomvonalra. Az új útszakasz teljes rákötéséig a forgalom egyelőre továbbra is félpályán fog haladni jelzőlámpás irányítás mellett. Az utat teljes szélességében várhatóan május közepétől lehet majd használni.

A fennakadások elkerülése érdekében kérik, fokozott figyelemmel közlekedjenek és szigorúan tartsák be a jelzőlámpák jelzéseit. A DS Konzorcium igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy a lehető legkevesebbet kelljen várakozni a tereléseknél.

Nélküled nem tudjuk megírni! Ajánld fel adód 1%-át a Nyugat.hu-nak
Adószámunk: 18889332-2-18 Nyugat Média és Világháló Egyesület
Segítség és letölthető nyilatkozat ide kattintva érhető el.
Köszönjük nektek! ❤️

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@enyugat.hu

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek