Az e-rollereket a héten mutatták be a 45.000 lakosú városban. A városvezetés szerint ezzel egy újabb, gazdaságos közlekedési eszközt kaptak a városlakók, mellyel könnyel el tudnak jutni A-ból B-be. Mint mindenhol, így Bécsújhelyen is gondot okoz a nagy gépjárműforgalom, erre a tavaly megújított tömegközlekedés, a bérbringa és most már a bérelhető rollerek is megoldást nyújthatnak.
A rollerek bérlése egyszerű, egy applikációt kell telepíteni okostelefonra, amiben aztán megnézhetjük, hogy hol van a környéken elérhető elektromos roller. Az azon megtalálható QR kódot kell leolvasni szintén okostelefonnal, majd használat után bejelenteni, hogy befejeztük az utazást. A szoftver ezután állítja ki a számlát. Az alapdíj minden bérlésnél egy euró, ehhez jön a percenkénti 15 centes bérlési költség, tehát például egy félórás rollerezés nagyjából 5,50€-ba kerül. Azok számára, akik gyakran használnák a szolgáltatást, a "Bird" kedvezményes konstrukciót is nyújt.
A rendszert alapvetően a városban való közlekedésre találták ki, de egyébként a városhatáron túl is használhatóak a rollerek, viszont az ottani lerakásért külön díjat számolnak fel. Városon belül pedig bizonyos zónákban csak 8km/órás sebességgel lehet közlekedni. A rollereket pedig elsősorban gyűjtőállomásokon lehet bérelni és letenni, amik forgalmas helyeken lettek kialakítva: a főpályaudvarnál, a Fő téren, a főiskola campusánál és így tovább...
( Stadt Wiener Neustadt )