Ojtozi sétány: új murva, még újabb szegély

Való-e murva az erdőbe? A vélemények megoszlanak: a sétálók egy része azt mondja: nem. A szakemberek szerint: dehogynem. És nyilván vannak, akiket ez sem érdekel.

Felújítják az Ojtozi sétányt a soproni Lőverekben, az arra járók már találkozhattak is ennek látványos elemeivel. A rendszeresen itt sétálók - sokan vannak - meg is állnak váltani a dologról néhány szót. Vannak, akik örömmel üdvözlik, hogy kedvenc fasoruk még szebb lesz, mások kétkednek, mondván, nem kellene ennyi murva a természetbe. Meg még ráadásul a vörösfenyő szegély... Hagyták volna élni inkább azokat a fákat...

Öt-hat évente újra kell tölteni az erdei sétányt, de most újdonság a vörösfenyő szegély.
Enyugat.hu

Nehéz igazságot tenni. És nehéz a felújítók sorsa is, ha így megosztja a fejlesztés a közvéleményt. Persze a végeredmény talán majd őket igazolja.

Mindenesetre a vörösfenyő szegély már részben ott fekszik a sétány két szélén, közéjük pedig murva kerül. Engedélyezve természetesen, mert a szakemberek és a környezetvédelmi hatóságok szerint a murva idevaló. Sőt, kifejezetten természetbarát.

A munkálatok a Környezetvédelmi Hatóság és a Fertő-Hanság Nemzeti Park felügyeletével nagy körültekintéssel folynak és várhatóan szeptemberre befejeződnek - ígérte az önkormányzat a Lőverek kedvelőinek.

Nélküled nem tudjuk megírni! Ajánld fel adód 1%-át a Nyugat.hu-nak
Adószámunk: 18889332-2-18 Nyugat Média és Világháló Egyesület
Segítség és letölthető nyilatkozat ide kattintva érhető el.
Köszönjük nektek! ❤️

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@enyugat.hu

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek