Hárman haltak meg tegnap egy balesetben

A rendőrség számai a péntekről.

Hárman haltak meg és többen megsérültek az első információk szerint abban a balesetben, amely péntek délután történt a 4-es főúton Szolnoknál. Egy kamion és egy kisbusz ütközött össze. A rendőrség adatai szerint a Budapest felől Debrecen irányába tartó kamion vezetője a járművel eddig ismeretlen okból áttért a másik sávba és oldalról nekiütközött a kisbusznak, amelyből ennek következtében többen kizuhantak. A helyszínről több embert vittek súlyos és könnyebb sérülésekkel a környék egészségügyi intézményeibe, a helyszínre mentőhelikopter is érkezett.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Ez volt a péntek és az egész hét legsúlyosabb balesete. Magyarország területén június 4-én 0 órától 24 óráig egyébként a rendőrök 52 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből volt az egyik a szolnoki. Ezen kívül hét baleset súlyos és 44 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 215 személyt fogott el, közülük 31 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 110 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 169 személyt állítottak elő, köztük 100 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 9 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 120 esetben történt.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök és katonák 139 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, további 82 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon. Magyarország területén 2 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, további 3 fő ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek