Ma reggel megint beállt a határ Sopronnál

Szélsőségesen változó, hogy melyik reggel épp melyik határátkelő az, ahol komolyabb torlódás alakul ki. Kőszegnél például rendszeresek a torlódások, a Google Maps, Waze és az egyik helyi Facebook közösség információi szerint azonban ott ma, június 10-én reggel "haladós" volt a sor. Nem így Sopronnál és Fertőrákosnál. Cikkünk írásakor, azaz 6:10 perckor a fent említett térképszolgáltatók szerint a kelénpataki (klingenbachi) határátkelőtől egészen a Szent Mihály körforgalomig, míg a margitbányai (St. margaretheni) határátkelőtől lassacskán a kőhidai börtönig ért a sor. Kópházánál és Zsiránál szokás szerint nem alakult ki komolyabb fennakadás.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Pedig elvileg ugyebár mától érvényesek a lazítások, akinek a "3G" szabály értelmében van előírásnak megfelelő negatív tesztje, oltási igazolása vagy gyógyulást igazoló dokumentuma, nem kell regisztrációt sem kitöltenie, hiszen Magyarország már nem számít rizikóterületnek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek