Magyarország területén június 11-én 0 órától 24 óráig a rendőrök 54 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből két balesetben két ember vesztette életét, 8 baleset súlyos és 44 könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 192 személyt fogott el, közülük 42 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 92 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 221 személyt állítottak elő, köztük 121 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 14 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 129 esetben történt.
A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában négy személyi sérüléssel és négy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Hét személyt fogtak el, akik közül ötöt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, kettőt a velük szemben érvényben lévő körözés alapján.
Az egyenruhások a megye útjain 383 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amelyből 6 pozitív eredményt mutatott.
Szabálysértési feljelentéssel 14 esetben éltek a rendőrök, 27 személy esetében közigazgatási, míg 35 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.
