Orbán Viktor már korábban bejelentette: a koronavírus elleni védekezésben részt vetteknek tíz napos pótszabadság jár. Most már a rendelet is megjelent a Magyar Közlönyben.
A járvány elleni védekezésben részt vevők közül ők lesznek jogosultak a következő két évben kivehető plusz tíz nap szabadságra:- az egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgozók,
- a rendvédelemben dolgozók,
- a katonák,
- a szociális, a gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi intézményben,
- hálózatban, szolgáltatónál vagy javítóintézetben,
- a fővárosi és megyei kormányhivataloknál, a járási (fővárosi kerületi) hivataloknál foglalkoztatottak.
A vezetőknek harminc napjuk van dönteni.
Azt, hogy a pótszabadságra ki jogosult, a munkáltató vagy parancsnok állapítja meg, és mostantól számítva 30 napon belül közölnie kell az érintettel.
A pótszabadság pénzben nem váltható meg, és azt a foglalkoztatott többi szabadságától elkülönítve kell nyilvántartani.
