Videón: megálltak vészvillogóval az M1-es belső sávjában, aztán cigiztek, beszélgettek, csókolóztak

Mellettük centikkel haladt el több jármű.

Múlt szombat este az M1-es autópálya komáromi szakaszán, a Hegyeshalom felé vezető oldalon egy román rendszámú személyautó ráfutott egy kisteherautóra - ismertette az esetet a Magyar Közút. A koccanás után utóbbi teljesen szabályosan lehúzódott a leállósávra. Viszont

a személyautó ott maradt a belső sávban, annak ellenére, hogy teljesen működőképes maradt a jármű.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Sőt, az autó utasai (3) lazán dohányoztak, beszélgettek, a pár még vígan csókolózott is, nézegették a sérült járművet és mászkáltak a belső sávban.

Tették ezt annak ellenére, hogy az M1-es az egyik legforgalmasabb autópálya, ahol még éjszaka is jelentős a – főleg - tranzitforgalom. Csodával határos módon nem történt baleset, pedig nem volt rajtuk láthatósági mellény és nem a szalagkorláton túl várakoztak, csupán az elakadásjelző háromszöget tették ki. Tettük azért is elképesztő, mert miután a belső sávban leparkoltak, mellettük centikkel haladt el több jármű.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek