Éjjel Sopronkövesdnél állították meg az embercsempészt

Ezúttal francia sofőr, olasz másodpilóta és három afgán nem jutott el a határig.

Az egyenruhások július 8-án 2 óra 47 perckor Sopronkövesd külterületén állítottak meg egy francia honosságú gépkocsit. A járműben a 38 éves francia sofőr, valamint társa, egy 31 éves olasz nő utazott. Az autóban utasként tartózkodott továbbá három külföldi férfi, akik magukat afgán állampolgárnak vallották, azonban személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A járőrök a járművezetőt és a vele lévő nőt az utasokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A nyomozók a sofőr, valamint kísérője ellen embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítottak, az afgán férfiakat pedig – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek