A héten minden nap történt halálos baleset Magyarország útjain, pedig máskor napokig nem kell tragikus karambolról beszámolni. Lehet a hőségre, a nagy nyári forgalomra fogni, de nagyobb körültekintéssel talán meg lehetne előzni a súlyos baleseteket. A rendőrség csütörtöki összesítőjében túl nagyok a számok.
Magyarország területén július 8-án a 0 és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 52 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 4 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 5 ember vesztette életét, 13 súlyos és 35 könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 203 személyt fogott el, közülük 45 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 94 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 224 személyt állítottak elő, köztük 133 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 7 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 96 esetben történt.
Magyarország területén a rendőrök és katonák 133 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, további 114 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.
Hazánk területén 2 személy ellen közokirat-hamisítás, további 3 személy ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.