Több szabályt is megszegett a balesetet okozó járművezető

Eltiltás hatálya alatt vezetett, pozitív lett a drogtesztje és kábítószergyanús anyag is volt annál a 28 éves harkai férfinél, akivel szemben Vitnyéden intézkedtek a rendőrök -írja a Police.hu.

A kapuvári járőrök 2021. július 19-én 18 óra 25 perckor egy vitnyédi baleset helyszínén intézkedtek. Az egyenruhásoknak feltűnt az okozó jármű vezetőjének zavart viselkedése, ezért átvizsgálták a férfi ruházatát, valamint az autóját is. Ennek során kábítószergyanús zöld növényi származékot találtak, ezért a sofőrt elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították, ahol a vele szemben alkalmazott drogteszt pozitív értéket mutatott.

Az adatainak az ellenőrzésekor az is kiderült, hogy a 28 éves harkai lakost a Soproni Járási Bíróság a járművezetéstől eltiltotta, ezért a nyomozók járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is eljárást indítottak vele szemben.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek