Meglepő, de igaz: a gyerekek mosolygósra rajzolták a vírust

A járvány alatti bezártság óvodáskori észlelését vizsgálták a Soproni Egyetem kutatói.

A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán a vírushelyzetben sem álltak le a kutatások. Egy olyan izgalmas vizsgálatot végzett a kar dr. Pásztor Enikő adjunktus által vezetett kutatócsoportja a soproni óvodákban, amelynek során arra keresték a választ, hogy vajon az 5-6 éves óvodások hogyan élték meg azt a mindenki számára megterhelő időszakot, amikor otthon kellett maradniuk. A kutatásban az egyetem két hallgatója, Vancsura Zselyke Hanna Óvodapedagógia alapszakos és Horváth Anna Viktória Neveléstudomány mesterszakos hallgató is részt vett.

A 2021 januárjában lefolytatott vizsgálat kutatási módszere a megfigyelés, illetve a pedagógiai és pszichológiai kutatásoknál is gyakran alkalmazott gyermekrajzelemzés volt. A gyerekeket arra kérték, hogy rajzolják le, milyen volt, amikor nem mehettek óvodába. Nem meglepő módon, az óvodások többsége házat rajzolt, mégpedig olyat, amiben csak szűkösen fértek el. Akadtak olyanok is, akiknek sajnos nem csupán a vírus okozta nehézségek jutottak, hanem még a szüleik szétköltözését, válását is el kellett szenvedniük. Az ő rajzukon két házat láthatunk távol egymástól. A Nap, mint szimbólum csak kevesek rajzán szerepelt. A Nap a melegséget, fényt, derűt, az éltető erőt szimbolizálja, így tehát teljesen érthető, hogy ezt a gyerekek többsége nem ábrázolta.

Gyerekrajz a vírusról: a kicsik nem ijedtek meg.
Soproni Egyetem

A kutatás során azt is vizsgálták, vajon a gyerekek rajzain visszatükröződnek-e olyan tárgyak, személyek, amik vagy akik a koronavírushoz köthetők. Természetesen megjelent sokaknál a maszk, de többen rajzolták le azt, amikor orvos járt náluk vagy éppen a rendőrök jöttek ellenőrizni őket. Ezeket a helyzeteket a rajzolás közben úgy mesélték el, mint egy roppant izgalmas történetet. Voltak, akik a vírust is lerajzolták. Csak keveseknél volt ez félelmetes, sokkal inkább az volt a jellemző, hogy a gyerekek a vírust mosolygósan ábrázolták.

„Otthon vagyunk és boldogok vagyunk! Éppen a híradót nézzük.”

A kutatócsoport arra is kíváncsi volt, hogy ebben az időszakban a gyerekek milyen tevékenységeket végeztek. Nem meglepő, hogy sokan többnyire mesét néztek tévén vagy tableten, de a gyermekkor legfontosabb tevékenysége, a játék sem maradt le a rajzokról. Igaz, a rajzokból az derült ki, hogy a gyerekek vagy egyedül, vagy a testvéreikkel játszottak. A gyerekekkel játszó szülő csak kevés gyermek rajzán figyelhető meg.

Nem várt eredménye volt a kutatásnak, hogy a félelem és a szorongás szerencsére csak nagyon kevés óvodásnál jelent meg. Összességében megállapítást nyert, hogy a gyerekek könnyen alkalmazkodtak ehhez a nehéz élethelyzethez. Bár a gyerekek sokat ültek a televízió és a számítógép monitorja előtt, mégis a játék és a mozgás hangsúlyosabban volt jelen az életükben. Igaz azonban az is, hogy a szülők ebben csak kismértékben vettek részt. Bár sokan vannak, akiknek a szüleik vagy a nagyszüleik is megfertőződtek, mégsem uralkodott el a gyermekeken a félelem.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@enyugat.hu

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek