A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában öt személyi sérüléssel, illetve tizenegy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A szolgálatot ellátó állomány hét személyt fogott el, akik közül egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, kettőt a velük szemben érvényben lévő körözés alapján, további négy személlyel szemben pedig egyéb okból intézkedtek a rendőrök.
Az egyenruhások a megye útjain 384 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amelynek során pozitív eredményt egy sofőrnél sem mutatott a műszer.
Szabálysértési feljelentéssel 13 esetben éltek a rendőrök, 27 személy esetében közigazgatási, míg 39 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.
