Magyarország területén július 30-án 0 órától augusztus 2-án 24 óráig a rendőrök 157 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 ember vesztette életét, 44 baleset súlyos és 111 könnyű sérüléssel végződött - írja honlapján a rendőrség.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 590 személyt fogott el, közülük 67 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 390 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 548 személyt állítottak elő, köztük 270 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és 49 további személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 410 esetben történt.
