Megosztja a vásártér terve a kópháziakat

Zarándokház építését tervezte a kópházi önkormányzat a nagytemplom mellé, most ugyanott vásártér megépítéséről szólnak a hírek. A polgármester szerint a kettő nem zárja ki egymást.

Már a plébánia korábbi eladása sem tetszett a kópháziak egy részének, és most újra vita kereszttüzébe került a kópházi nagytemplom előtt tér beépítése. Az önkormányzat zarándokházat és infúsági zarándok szállót tervezett ide, nemrég azonban vásártér építésére nyújtott be pályázatot - ugyancsak ide. A környéken lakók aláírásgyűjtésbe kezdtek, és a képviselő-testületnek címzett levelükben azt írják: "Nehezen, de elfogadtuk, hogy plébánia és zarándokház épült, illetve fog épülni mellettünk, de a vásártér létrehozása a kópházi kegytemplommal szomszédos területen a környék és a templomba járó hívek többségének teljes felháborodását váltotta ki". A levelet 187 kópházi és két, a települést otthonának tekintő személy írta alá.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A tiltakozóknak indokai is vannak. Egyrészt féltik csendes lakókörnyezetüket, ami már nem is annyira nyugodt a Mária-lakópark miatt megnövekedett forgalom miatt, másrészt szerintük nem a templom mellé való egy vásártér...

Megkérdeztük minderről Kópháza polgármesterét.

- Tudok az aláírásgyűjtésről és nem is nagyon értem. Feltett szándékunk továbbra is a zarándokház megépítése, a vásártér létrehozása ezt egyáltalán nem zárja ki. Sőt! - hangsúlyozta elöljáróban Grubits Ferenc.

- A vásártér egyelőre tervezési fázisban van, a terveit egy vidékfejlesztési pályázatra szeretnénk benyújtani. Százmillió forintos támogatást lehet elnyerni tizenöt százalékos önrésszel. Ennyivel gazdagodhat a falu. A félreértés valószínűleg ott van, hogy a kevésbé tájékozottak egy csarnokot képzelnek a templom mellé véres csirkékkel és ki tudja milyen portékákkal. Nem erről van szó. A vásártér a helyi piacnak adna elsősorban lehetőséget, egy nyílt, de rendezett téren, amihez mosdó, mozgáskorlátozottak számára is elérhető vizesblokk tartozik. De lehetne majd esküvőt is tartani itt, adventi vásárokat vagy más szabadtéri rendezvényt, akár a zarándokoknak is. Hiszen az ő szálláshelyük megépítéséről sem tettünk le, a két projekt összekapcsolódik és erősíti egymást - mondta el a polgármester, kiemelve, hogy a tervezési szakaszban lévő vásártér pályázata mindössze évi tizenkét kötelező alkalmat ír elő.

(Nyitókép: kophaza.hu)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek